Tüntetők várták a Jobbik képviselőit Dunaszerdahelyen

Tüntetők várták a Jobbik képviselőit Dunaszerdahelyen

Programismertető lakossági fórumot tart a magyarországi Jobbik Magyarországért Mozgalom Dunaszerdahelyen, a Városi Művelődési Központban ma este hattól. A párt eszméi ellen tüntetést szerveztek a művelődési központ előtti téren.

A tiltakozó megmozdulás 17.30-kor kezdődött volna, de a tüntetők késtek, s mire megérkeztek, Balczó Zoltánék már bementek a művelődési központ épületébe. A mintegy 30 tüntető azt skandálta: „Jobbik haza!”

Balczó András kijött a tiltakozókhoz. Füttykoncerttel, pfujolással fogadták, de a magyar országgyűlési képviselő kérte őket, hogy mondják el a fórumon, miért vannak ellenük. Választ nem kapott. A Jobbik szimpatizánsai – akik szintén nem voltak többen a tüntetőknél – a tiltakozók „Jobbik haza!” kiabálására „Itthon vagyunk!” kiáltással feleltek. Balczó arra a kérdésre, hogy milyen céllal jöttek, annyit mondott, meghívták őket, és nem ez az első alkalom, hogy külhoni magyarokhoz látogatnak el. Ezt követően a fórum körülbelül 20 résztvevője bevonult a művelődési központ bábszínháztermébe.

A tüntetésen részt vettek: a dunaszerdahelyi városi képviselő-testület Híd-frakciója, a független városi képviselők, a Híd klub (a párt helyi alapszervezete) tagjai, Antal György, a Polgári Demokrata Ifjúság (ODM) képviseletében, valamint több civil aktivista. „A náci eszmék exportja ellen tüntetünk. Érthetetlen, hogy miért tart egy külföldi párt lakossági fórumot Dunaszerdahelyen” – mondta Ravasz Marián dunaszerdahelyi városi képviselő. Felvetette a kérdést, hogyan lehet Pallér Péter egy magyarországi párt felvidéki képviselőjelöltje, ki jelölte őt. Ravasz Marián kifogásolta azt is, hogy a központ ilyen jellegű politikai rendezvénynek ad helyet. „Volt már hasonló tapasztalatunk, de nem pártrendezvény volt. Bajnai Gordont szerettük volna a Vermes-villában vendégül látni, de arra hivatkozva, hogy a kulturális intézmény épületét pártrendezvényre nem adják ki, nem engedték, hogy ott szervezzük meg az előadást. Márpedig Bajnai Gordon akkor még nem is volt az Együtt 2014 párt tagja, mint gazdasági szakértő jött volna” – nyilatkozta Ravasz Marián.

Hírdetés

Az Új Szó ezzel kapcsolatban a művelődési központot is megkereste. Az igazgatóságon azt a választ kaptuk, hogy az intézményben nincs akadálya politikai rendezvény szervezésének, ha kibérlik és megfizetik azt, és ez most is megtörtént.

A Jobbik lakossági fórumán Balczó Zoltán, a Magyar Országgyűlés alelnöke, Szávay István, a Jobbik Nemzetpolitikai Kabinetjének elnöke, országgyűlési képviselő és Pallér Péter felvidéki képviselőjelölt szólt az egybegyűltekhez.

A rendezvényt jobbikos kisfilmek vetítésével kezdték. A fórumot Balczó Zoltán nyitotta meg, köszöntötte a résztvevőket, majd a haza fogalmáról beszélt. Ezt követően Pallér Péter szólt arról, hogyan lett a Jobbik felvidéki országgyűlési képviselőjelöltje. „Majd másfél évvel ezelőtt alakult a Felvidéki Jobbik, tagságunk folyamatosan bővült. És ahogy bővülünk, úgy tisztulunk is” – mondta Páller. Az itteni mozgalomnak összesen húszan tagjai, de Pallér szerint ennél sokkal több aktív szimpatizánsuk van. Nem politikai erőként szeretnénk megnyilvánulni itt, a Felvidéken, hanem a Jobbik Magyarországért Mozgalom arculatát és tevékenységét szeretnénk megjeleníteni” – közölte Pallér. Ezután az eddig végzett tevékenységről beszélt. „Amire a legnagyobb szükségünk lenne, az az önrendelkezés” – mondta, majd hozzátette: mindegy, hogy egy vagy három párt képviseli a magyarokat itt, csak siránkozni tud a fogyásunk felett.

Szávay István a magyarországi politikai helyzetről beszélt. „A szórványnak külön figyelmet kell szentelni mindenhol” – mondta, majd a szlovákiai magyar kisiskolák bezárásának a kérdéséről szólt. Felhozta a kettős állampolgárság problémáját; véleménye szerint a magyar kormány nem állt ki megfelelően a magyarokért. A politikus a Jobbik nemzetpolitikai programját tartja megfelelő megoldásnak.

A termet este nyolcig bérelték ki, ezért azt a fórum résztvevőinek el kellett hagyniuk, de az érdeklődők az épület előcsarnokában még tehettek fel kérdéseket Balczóéknak.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »