Tüntetnek a devizahitelesek, elvitték a főszervezőket a rendőrök

Tüntetnek a devizahitelesek, elvitték a főszervezőket a rendőrök

Több embert előállítottak a fővárosi devizahiteles tüntetésen. A demonstrációt azért szervezték az autóhitelesek, mert a lízingcégek és a bankok a Kúria Lombard-ügyben hozott döntése ellenére sem változtatnak tisztességtelen szerződési feltételeiken, csak akkor, ha a jegybank erre felszólítja őket.

„Ne fizess, perelj, tiltakozz” elnevezéssel szerveztek tüntetést csütörtökre az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkára. A Nem Adom a Házam Mozgalom tagjai 8 órás ülődemonstrációra kértek engedélyt, de a rendőrség – a közlekedés ellehetetlenítése hivatkozva – megtagadta azt.

„Meg kell mutatnunk azt, hogy igen, ez egy súlyos probléma. Mostanában egy kicsit mind a kormányzat, mind a sajtó részéről egy kicsit háttérbe szorult más egyéb, valóban szintén súlyos problémák miatt, de ez legalább olyan fontos. Ezért, miután csináltunk 1 órás útzárat, 2 órás útzárat, 4 órás útzárat, ide egy 8 órás útzárat terveztünk, ráadásul úgy, hogy a forgalmat nem is akadályoztuk volna jelentősen, hiszen mindössze 15 percre zártunk volna le egy-egy gyalogátkelőhelyet úgy, hogy oda felvonulunk a tábláinkkal. Ezt a rendőrség megtiltotta, buta indokokra hivatkozva a bíróság helyben hagyta a tiltást. Én úgy gondolom, ha másnak joga van utakat lezárni fél napokra, vagy hosszabb időre, akkor a devizahiteleseknek is joga van” – nyilatkozta a Hír TV-nek Póka László, a mozgalom vezetője.

Hírdetés

A tüntetők rendőri kísérettel átsétáltak a Deák Ferenc térre, ahol a Károly körutat zárták le. Az autósok nem örültek a spontán demonstrációnak, volt aki tilosban fordult vissza. A készenléti rendőrség 15 percet hagyott a tüntetőknek, ezt követően pedig feloszlatta a demonstrációt. Elsőként a tüntetés két szervezőjét, Póka Lászlót és Golcs Ferdinándot állította elő a rendőrség. A többi tüntetőt a járdára vitték, majd felvették a személyes adataikat.

Ezután a demonstrálók – rövid egyeztetést követően – újra a gyalogátkelőhelyre ültek. Ekkor az egyenruhások további 15 tüntetőt állítottak elő. A demonstrálók egy része ekkor átvonult az Igazságügyi Minisztérium elé, ahol beszédeket mondtak el. „Hány hajléktalan, hány öngyilkos kell még hogy felébredjenek végre és kijöjjenek az utcára és kimondják a véleményüket! Ha most nem néhányan lettünk volna ott a gyalogátkelőhelyen, akiket csak úgy fel lehetett emelni és elvinni, akkor most nem kellene itt állnunk az Igazságügyi Minisztérium előtt” – mondta Varga Magdi, a mozgalom aktivistája.

A rendőrség összesen 19 főt állított elő, velük szemben szabálysértési eljárást indítottak.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »