Tüntetést tartottak az Index-ügy miatt Budapesten

Tüntetést tartottak az Index-ügy miatt Budapesten

Tüntetést tartottak az Index-ügy miatt péntek este Budapesten, a demonstrálók a Momentum szervezésében az óbudai szerkesztőségtől a budai Várba vonultak, tiltakozva az internetes portál főszerkesztőjének elbocsátása ellen, egyúttal felemelve szavukat a sajtószabadság mellett.

Bodolai László, a Magyar Fejlődésért Alapítvány kuratóriumi elnöke, aki az Index.hu munkáltatói jogainak gyakorlója, szerdán kezdeményezte Dull Szabolcs főszerkesztő munkaviszonyának megszüntetését. Pénteken a portál „szolgálati közleményében” azt írta: távozik az Index szerkesztőségének vezetése és szinte minden munkatárs.

Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnöke a pénteki tüntetésen a Miniszterelnöki Kormányiroda épületénél és a köztársasági elnök hivatalánál lévő Szent György téren a résztvevők előtt elmondta: az Index újságírói megmutatták, hogy „ebben az országban van értelme az egyenes gerincnek”.

Ezeknek az újságíróknak azért kellett felállniuk, mert száz méterre innen „van egy gyáva kicsi ember, aki nem tud tükörbe nézni” – fogalmazott az ellenzéki politikus, hozzátéve: „elég volt a gyáva politikusokból, propagandistákból, ner-lovagokból”.

Én a bátrak Magyarországát szeretném felépíteni, ahol van esély a felzárkózásra, van szabad sajtó, független kiegyensúlyozott közmédia, független Tudományos Akadémia, CEU és Index – hangoztatta a Momentum elnöke.

Hírdetés

Orosz Anna, a Momentum Mozgalom alelnöke azt mondta:

Amikor a független sajtót teszik tönkre, ezeket az igazsághoz vezető ablakokat zárják be és helyettesítik a saját hazugságukkal – fogalmazott.

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a tüntetésen arról beszélt: ez a megmozdulás nem lehet az utolsó, „folytatni kell!”

A politikus közölte: nincs olyan rendszer, amivel szemben ne lehetne eredményesen fellépni, csak minél nagyobb a diktatúra, annál nagyobb ellenállásra van szükség.

A tüntetésen felszólalt még Gulyás Balázs publicista, Herczeg Zoltán dizájner, divattervező és Szekeres Tamás, aki több országos napilapnak volt a főszerkesztője.

A demonstrációt a Momentum hirdette meg az Index szerkesztősége elé, megjelent több baloldali párt politikusa is, lehetett DK-s, LMP-s, jobbikos és párbeszédes zászlókat is látni. A szervezők korábbi felhívásukban azt írták, hogy azokat hívták tüntetni, akik kiállnak a szabad sajtó és egy szabad ország mellett.  


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »