A magyarok egészsége többet érdemel címmel indított kampányt a Magyar Orvosi Kamara. A szervezet közölte: egymillió embernek nincs háziorvosa és évi 2500 milliárd hiányzik az állami egészségügyből. A Belügyminisztérium szerint ugyanakkor a MOK szakmai párbeszéd helyett politikai tevékenységet folytat. Az orvosi kamara és az orvosok szakszervezete tiltakozó megmozdulást hirdetett március 8-ra.
A magyar egészségügy már évtizedek óta elhanyagolt állapotban van – erre kívánja felhívni a figyelmet új kampányával a Magyar Orvosi Kamara. Svéd Tamás, a szervezet főtitkára arról is beszélt az InfoRádióban, hogy miként lehetett volna elkerülni évente 60 ezer magyar ember halálát. Mint mondta, sajnos gyakran előfordul, hogy azért nem lehet már megmenteni egyesek életét, mert nem időben ismerték fel vagy kezelték a betegségüket, illetve ha a megfelelő gyógymódhoz jutottak volna, akkor tovább élhettek volna.
Svéd Tamás hozzátette: kedvezőbbek lehetnének a halálozási statisztikák, ha egészségesebb életmódot folytatnának az emberek több mozgással, odafigyelve a táplálkozásra. Sajnos nagyon sok magyar túlsúlyos, és nem állunk jól az alkoholfogyasztást és a dohányzást vizsgáló kutatásokban sem.
A MOK főtitkára felhívta a figyelmet arra is, hogy Magyarország egyre rosszabb helyre kerül a várható élettartam szerinti rangsorban, mert például jelentősen több embert veszítünk el rákos megbetegedésekben, mint a legtöbb európai ország.
„Ezek a mutatók nem tehetők függetlenné attól, milyen jelenleg a magyar egészségügy állapota, illetve attól sem, mennyi figyelmet szentelünk rájuk”
– jegyezte meg Svéd Tamás.
A MOK főtitkára azt is elmondta, hogy mit vár a kampánytól. Elsősorban azt szeretnék elérni, hogy mind a magyar emberek, mind a döntéshozók felismerjék, az egészségügy prioritás a társadalom túlélése, jövője és hangulata szempontjából egyaránt. Rövidtávú, azonnali és hatékony intézkedések bevezetését szorgalmazta, melyek közül kiemelte az állami támogatás megemelését. Svéd Tamás szerint strukturális, financiális reformok is szükségesek. Mint fogalmazott, egy évtizedes terv kidolgozása kellene arra, hogyan kerül ki a magyar egészségügy abból a helyzetből, amiben jelenleg van.
A Belügyminisztérium reagálása szerint a Magyar Orvosi Kamara szakmai párbeszéd helyett ismét politikai tevékenységet folytat. A kormány a háziorvosi alapellátást, a szakrendelőket, a kórházakat, a mentőket is folyamatosan fejlesztik. Azt írták, egy kezdő orvos alapbére 129 ezer forintól 688 ezer forintra, egy 20 éve dolgozó orvos alapbére 198 ezer forintról 1,5 millió forintra, egy 30 éve dolgozó orvos alapbére 234 ezer forintról 1,8 millió forintra, egy 40 éve dolgozó orvos alapbére 262 ezer forintról 2,4 millió forintra nőtt.
Álmos Péter, a Magyar Orvosi Kamara elnöke ezután jelentette be, hogy március 8-ára a Magyar Orvosok Szakszervezetével közösen megmozdulást szerveznek. Ennek részleteit később közlik majd.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »