Tüntetést szervez a HVIM az LMBTQP-lobbival szemben

Tüntetést szervez a HVIM az LMBTQP-lobbival szemben

A Háttér Társaság július 12-én a Pride hónap keretében a gyűlöletbeszédet “elkövetőkről”, tehát rólunk, nemzeti oldaliakról fog előadást tartani. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom ezt nem hagyja annyiban, az LMBTQP szervezet irodája elé tüntetést jelentett be a normalitás védelmében, este háromnegyed hattól.

A tüntetés tehát a legerősebb lobbista szervezet, Soros helyőrségének irodája előtt lesz, a magyar jövő és a normalitás védelmezésének jegyében. A szervezők leszögezik, hogy a tüntetés legfőbb indoka az, hogy a Háttér Társaság egyfajta deep state-et működtetve az ügyészség és a rendőrség eddigi érzékenyítésével, a gyűlöletbűncselekmény munkacsoportban való részvételével, és a döntéshozatalra való nyomásgyakorlással már eddig is jelentősen korlátozta az LMBTQP-lobbinak ellenállókat, így nem tartják elfogadhatónak, hogy az LMBTQP-propaganda törvényi kiterjesztéséről, a hazafiak börtönbe juttatásának lehetőségeiről tartsanak rendezvényt. Ugyanis a tradicionalitás védelmezése nem bűncselekmény, az igazság kimondása nem gyűlöletbeszéd!

A demonstráció a Háttér Társaság irodájánál, a rendezvény helyszínén, a budapesti Balzac utca és Kresz Géza utca kereszteződésében tartatik meg. Maga a tüntetés a Kresz Géza utca felől lesz megközelíthető, a másik oldalon csak az ottlakók és a deviánsok mehetnek be rendőri ellenőrzés mellett.

Az időpont tehát:

Hírdetés

2021. július 12. 17:45

A szervezők kérnek mindenkit a kulturált viselkedésre, az alkoholfogyasztás mellőzésére, és a rendezői utasítások követésére.

Cselekedjünk, amíg nem késő!

(Szent Korona Rádió)


Forrás:betyarsereg.hu
Tovább a cikkre »