Tüntetéseket tartottak Moszkvában a barátságtalan országok nagykövetségeinél

Kreml-párti fiatalok tiltakozásokat tartottak szombaton Moszkvában húsz olyan ország nagykövetségénél, amelyeket az orosz vezetés barátságtalan országgá minősített – közölte az Ifjú Gárda (Molodaja gvardija) nevű szervezet.

A szervezet szerint ezek az országok, a többi között az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Franciaország "Ukrajnát támogatják és aktívan halálos fegyvereket küldenek az ukrán rezsimnek". "Ezeknek a halálos fegyvereknek a segítségével Zelenszkij és Biden tervei szerint visszaveszik a Krímet" – közölte az AFP francia hírügynökséggel Anton Gyemidov, az Ifjú Gárda elnöke az amerikai nagykövetség előtti tiltakozáson.

A tiltakozáson a hírügynökség becslése szerint mintegy 400 ember vett részt, és olyan táblákat emeltek a magasba, amelyeken az állt, hogy "Amerika, halált vetsz" és "A Krím mindörökre Oroszországé". A brit követségnél mintegy kétszázan gyűltek össze.

Hírdetés

A szervezet szerint nagyjából ötezren tiltakoztak szombaton.

2014-ben Oroszország március 18-án csatolta vissza Ukrajnától a Krímet, miután a félszigeten nemzetközileg el nem ismert népszavazást tartottak. A Krím visszacsatolását a nemzetközi közösség nem ismeri el.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »