Csütörtök délután iskolai szervezetek és szövetségek tüntettek a pozsonyi parlament épülete előtt a beterjesztett oktatási törvények ellen, azok visszavonását követelve. Ezzel egy időben a „Takto nie” (Így nem) polgári kezdeményezés képviselői elégedetlenségük jeléül petíciót nyújtottak be a parlament iktat hivatalába. Az oktatási minisztérium a tiltakozást és a petíciót a demokratikus vita normális részének tekinti, ugyanakkor úgy véli, hogy az akciók szervezői ismételten és súlyosan félrevezetik a nyilvánosságot a javasolt változtatások tartalmáról.
„Célunk, hogy elérjük Drucker miniszter műhelyéből származó, az oktatás több szintjét is károsító iskolatörvény visszavonását” – nyilatkozta a TASR hírügynökségnek Marek Novák, a tüntetést összehívó, a Közéleti Erényeket Támogató Kezdeményezés képviselője. A résztvevők tiltakoznak az iskolák finanszírozásának megváltoztatása, a hároméves kortól kötelező óvodai nevelés bevezetése, az otthonoktatás feltételeinek módosítása és az iskolakörzetek meghatározási módjának megváltoztatása ellen.
Eva Ohraďanová, a Magániskolák és Iskolai Létesítmények Szövetségének elnöke szerint a „Takto nie” kezdeményezés petícióját több mint 32 000 ember írta alá. Megemlítette a „Naše deti a školy si nedáme” (Gyermekeinket és iskoláinkat nem adjuk) című petíciót is, amelyet már kedden (október 14-én) benyújtottak a képviselőknek, és amelyet közel 89 000-en írtak alá. „Összesen több mint 120 000 polgár fejezi ki egyet nem értését a tervezett törvénymódosításokkal” – tette hozzá.
A tiltakozást a KDH, a Slovensko Mozgalom, a Za ľudí és a Kresťanská únia ellenzéki pártok is támogatták.
Az oktatási tárca kommunikációs és marketing osztálya a TASR-nek úgy reagált, hogy a javasolt változtatások nem korlátozzák sem a szülőket, sem a fenntartókat, sem a tanárokat. „Céljuk, hogy a rendszert végre igazságosan állítsák be – hogy minden gyermek, függetlenül attól, hogy hová született vagy milyenek a családi körülményei, egyenlő eséllyel férhessen hozzá a minőségi oktatáshoz” – hangsúlyozták.
Kijelentették, hogy az iskolakörzetek meghatározásának megváltoztatása egyértelműen a szegregáció megakadályozását és az elitista klubok kialakulásának megelőzését célozza az oktatási rendszeren belül. Mint kifejtették, a települések például nem fogják tudni úgy meghatározni a körzeteket, hogy szisztematikusan kizárják a hátrányos helyzetű gyermekeket.
„Az állam feladata, hogy minden gyermek és diák számára fenntartsa és garantálja a hozzáférhető és minőségi óvodai és általános iskolai hálózatot. E feladat teljesítésében minden közpénzből finanszírozott iskolának – állami, magán és egyházi – egyformán és igazságosan kell részt vennie” – közölték.
A hároméves kortól kötelező óvodai nevelés bevezetése szerintük befektetés a gyermekek jövőjébe. Emellett az állam bízik a szülőkben, és a középfokú végzettséggel rendelkezőknek lehetővé teszi, hogy otthon biztosítsák gyermekeik felkészítését.
Véleményük szerint az iskolaigazgatók kiválasztásának megnyitása nyilvános pályázattal, közzétett projekttel és egy átláthatóbb iskolatanáccsal nem csupán technikai részletkérdés, hanem egy lépés a nagyobb szakmai minőség, igazságosság és az iskolarendszerbe vetett bizalom felé.
„Szlovákia már nem engedheti meg magának, hogy a változtatásokat a végtelenségig halogassa néhány hangos csoport szűk érdekei miatt. Az oktatási reformot fokozatosan, az iskolák és a települések valós helyzetét figyelembe véve vezetik be. Célja, hogy az igazságosság és a minőség az oktatási rendszerben minden régióban, városban és községben általánossá váljon” – tette hozzá a minisztérium.
Az oktatási jogszabályokról a parlament a jelenlegi ülésén tárgyal és hoz végső döntést. Az iskolai adminisztrációról szóló törvényjavaslatból kiderül, hogy megváltozik az iskolakörzetek meghatározásának módja. Létrejön egy új, közszolgáltatói intézmény, amely elsődlegesen a közoktatási körzethez tartozó tanulókat veszi fel. Azoknak a magán- vagy egyházi iskoláknak, amelyek nem regisztrálnak közszolgáltatóként, 20 százalékkal csökkenhet a normatív támogatásuk.
MTI
Nyitókép forrása: SITA/Milan Illík
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


