Tüntetés lesz az összevert édesanyáért, akit hamarabb állítanak bíróság elé, mint bántalmazóját

Elsőként az Alfahír számolt be arról, hogy előbb kell Orosz Bernadettnek bíróság elé állnia támadója jó hírnevének megsértése miatt, mint az amúgy szabadlábon lévő elkövetőnek számot adnia a nő megveréséről.

Orosz Bernadettet Bujákon, egy védett honvédségi komplexumban érte a támadás 2019 novemberében. Volt barátja, egy nyugalmazott katonai alezredes ököllel ütötte a nő arcát, majd fojtogatta.

Azért, mert a hatgyermekes anyuka a sajtóhoz fordult, bemutatva brutális sérüléseit és megnevezve az elkövetőt, támadója 5 millió forint sérelemdíjat követel tőle.

Hírdetés

A Nőkért Egyesület Facebook-oldalán látható esemény szerint tüntetést szerveznek a tárgyalás idejére, augusztus 26-án 9:30 és 11:30 között a Miskolci Törvényszék épülete elé.

Mint írják, a bántalmazás kapcsán a mai napig nem született ítélet, sőt vádemelés sem történt az ügyben. A tetten ért elkövetőt a rendőrség nem tartóztatta le, és a sértettnek még a távoltartási végzésért is küzdenie kellett.

„A tárgyalás időtartama alatt a Bíróság épülete előtt állva fejezzük ki szolidaritásunkat Orosz Bernadettel és a kapcsolati erőszak minden áldozatával. Szeretnénk – újra – felhívni a figyelmet a magyarországi áldozatvédelem rendszerszintű hiányosságaira”

– fogalmaztak.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »