Tüntetés kezdődött Novák Katalin lemondásáért

Tüntetés kezdődött Novák Katalin lemondásáért

Ellenzéki politikusok és civil szervezetek képviselői, vezetői, valamint szimpatizánsok egyaránt azt követelik a budai Várban: a kegyelmi ügy után Novák Katalin államfő távozzon hivatalából.

A 24.hu helyszíni tudósítása szerint mintegy ezer ember gyűlt össze péntek délután fél ötkor a Belügyminisztérium épülete előtt, hogy Novák Katalin kegyelmi döntése ellen, az államfő lemondásáért tüntessen. Egy másik tüntetést este hat órára hirdettek meg a Sándor-palota elé. Előbbi szervezője az Egységes Diákfront, utóbbié a Momentum volt.

Mint ismert, Novák Katalin államfői kegyelemben részesítette a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesét, akit korábban azért ítéltek el, mert igazgató főnöke pedofilügyét segített eltussolni azzal, hogy nyomást gyakorolt érintett diákokra vallomásuk visszavonására. A 2023-as döntés a múlt héten derült ki, azóta fokozódik a tiltakozás. A köztársasági elnök elítélte a pedofíliát, de a döntése okairól nem beszélt. Csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, hogy kezdeményezi az alaptörvény módosítását, hogy kiskorúakkal szembeni bűncselekményeknél ne lehessen elnöki kegyelem. Novák Katalin a bejelentésre úgy reagált, hogy „jó szívvel” aláírja a módosítást, ha elfogadja a parlament. Az ügyben Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter is érintett, mert a kegyelmi döntést ő ellenjegyezte, ő azonban eddig nem reagált. Novák Katalin tanácsadói stábjából péntekig több ismert ember is felállt.

A belügyminisztériumi tüntetés kezdetén a pártzászlók közül DK-s és párbeszédes jelent meg, az első szónok Simkó Edit pedig arról beszélt, „mindent meghosszabbítottak Bicskéig” a kormányoldalon, továbbá kijelentette, a bicskei ügynek nincsenek pártszínei. Szerinte Novák Katalin kegyelmi döntése a legfőbb közjogi szerepet közméltatlansággá degradálta. Orbán Viktor pedig szerinte most abban hibás, hogy a bejelentésével „fél évet várt”. Azt kérdezte továbbá, hogy ugyanaz fogja-e aláírni az alaptörvény-módosítást, aki a kegyelmi kérvényt is aláírta.

Hírdetés

Utána az Egységes Diákfronttól Kis Gergő elnökségi tag beszélt, aki középiskolai diák. Szerinte a kormánynak bocsánatot kellene kérnie, és kárpótlást adni az áldozatoknak. A pedofil bűncselekmények elkövetői állami alkalmazottak voltak, Kis szerint pedig „az állam az Orbán bácsi maga”.

„Az áldozatok miatt, a gyermekeink miatt, a jogaink miatt, a jelenünk miatt, a magyarok miatt” – sorolta az Index kérdésére Kálmán Olga a helyszínen, hogy miért vesz részt a tüntetésen. „Ez nem pártpolitika, ez az egész országról szól. Az, hogy most valakinek már van gyermeke, vagy majd lesz gyermeke, még szinte ez is mindegy. Ez olyan súlyos erkölcsi kérdés, és olyan súlyos erkölcsi határt lépett át a Fidesz orbán viktorostól, varga juditostól, novák katalinostól, hogy eddig és ne tovább, ezt nem lehet hagyni” – fogalmazott a DK-politikus.

Öt óra tájban a Lánchídon a Vár felé vette az irányt a pesti oldalon tüntető, némileg felduzzadt sokaság.

A Várban Kunhalmi Ágnes, aki egy leragasztott szájú plüssnyulat hozott a tüntetésre, az Indexnek kifejtette: szolidaritást kell vállalni a gyermekekkel, és jelezni kell azt is, hogy egy alkotmánymódosítás nem segít ezen, ettől függetlenül az MSZP támogatja a javaslatot, mert az részben tartalmazza az ellenzék javaslatát is. A párt társelnöke úgy látja, Orbán Viktor javaslata beismerése annak, hogy Novák Katalin és Varga Judit óriásit vétkezett, „de ezzel nincs lezárva az ügy”.

A Momentum 18 órára a Sándor-palota elé szervezett tüntetést, a palotánál beszédet mond Ésik Sándor (ügyvéd, a Diétás Magyar Múzsa alapítója), Antoni Rita (A Nőkért Egyesület elnöke), Jámbor András (országgyűlési képviselő), Szilágyi Kitti (óvodapedagógus), valamint Donáth Anna, a Momentum elnöke, EP-képviselője.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »