Tüntetés Budapesten: lökdösődés, petárdák, rendőrök

Tüntetés Budapesten: lökdösődés, petárdák, rendőrök

Szeptember 15. a demokrácia nemzetközi világnapja, ebből az alkalomból kezdeményezett tüntetést Budapestre több oktatási szervezet, a kezdeményezéshez mások is csatlakoztak.

Az új pedagóguséletpálya-törvény ellen tüntetett az Egységes Diákfront más szervezetekkel együtt pénteken Budapesten.

A Margit híd budai hídfőjénél gyülekező tömeg átvonult a Kossuth Lajos téren felállított színpad elé, ahol a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) zászlóját helyezték el. A tömegben feltűnt számos ellenzéki politikus és aktivista, többek között Tordai Bence (Párbeszéd), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Hadházy Ákos (független), valamint Pankotai Lili diákaktivista.

A tömeg előtt Törley Katalin, a Tanítanék mozgalom aktivistája „hatalmi elnyomásról” és „bosszúálló státusztörvényről” beszélt. Hozzátette, az eddigi tiltakozásoknak alig van eredményük, de sikernek tekinti a tanárok-diákok-szülők összefogását, valamint a nemzetközi figyelmet, amit kiváltottak az eseményeik.

Megpihenni továbbra sem szabad, mert a kormány „eltapossa a gyengéket, bátorítja az intézményes rasszizmust”, miközben a kiváltságosokat kordonokkal zárja el – hangoztatta Törley Katalin.

Szendrei Zoltán, a PDSZ országos választmányi tagja a rendezvényen bejelentette, hogy az alacsony fizetés miatt elhagyja a tanári pályát, ám a maradók érdekében a bérek emelését és a munkaterhek csökkentését követelte. Sürgette emellett az oktatásra fordított költségvetési keret növelését, valamint önálló oktatási minisztérium felállítását hozzáértő tárcavezető irányításával.

Hírdetés

A rendezvény végén a résztvevők a Fridays for Future mozgalom klímatüntetéséhez csatlakozva a Lánchíd irányába vonultak tovább.

A két demonstráció résztevőinek találkozása után az egyesült csoportok elindultak az Alagúton át a túloldalon felállított színpadhoz, ahol elhangzottak a szónokok beszédei.

Rendőrségi közlemény:

A 2023. szeptember 15-ére bejelentett és tudomásul vett gyűlésen a részt vevők közül négyen a Kossuth téren, a Rákóczi szobornál pirotechnikai eszközt működtettek el, amely miatt a rendőrök intézkedtek és velük szemben szabálysértési feljelentést tesznek.

A bejelentett és tudomásul vett gyűlés befejezését követően a korábbi gyűlésen résztvevők egy csoportja jogellenesen a Király lépcsőn át a Budai várba vonult -írja a police.hu.

A jogellenesen felvonult csoport a rendőrsorfalat lökdösni kezdte,a rendőrök a balesetveszély elkerülése érdekében többször felszólították őket magatartásuk befejezésére.

Budapest, 2023. szeptember 15.  Résztvevő az Egységes Diákfront más szervezetekkel közös, az új pedagóguséletpálya-törvény elleni tüntetésén a Parlament előtt, a Kossuth téren 2023. szeptember 15-én.  MTI/Koszticsák Szilárd

Résztvevő az Egységes Diákfront más szervezetekkel közös, az új pedagóguséletpálya-törvény elleni tüntetésén a Parlament előtt, a Kossuth téren 2023. szeptember 15-én. MTI/Koszticsák Szilárd

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »