Tündérkert-mozgalom és a favásárlás

Tündérkert-mozgalom és a favásárlás

Közeleg március vége, még pár napig el lehet azokat a szabadgyökeres fákat-cserjéket ültetni, amelyekre az ősszel nem futotta. Márciustól az ültetéssel várhatunk, és tervezhetünk – majd ősszel, vagy marad a konténeres. 

Nekem még sikerült pár fát beszerezni, igaz nagy utat tettem érte. Egészen Kecskemétre zarándokoltam Rosznáky-Barna Péter kertészhez.

A karcsai Izsák József tanácsára tettem, ha már a saját kis tündérkertjének bemutatásával kedvet csinált nekem is az őshonos gyümölcsfajtákhoz.

Mit remélek? Hogy a magyar, zamatos gyümölcsfajták megőrzésével visszahozhatók gyermekkorunk ízei nagyszüleink kertjéből.

Persze, kell is a tanács, hiszen a favásárlás bizalmi kérdés, mégiscsak egy életet vásárlunk, egy lényt, amit gondoznunk kell az életünk során, esetleg kerülgetni. Gyökössy Endre (papköltő) tanácsát hallgatva –

észre kellene venni a diófában a bölcsőt, az asztalt és a koporsót, és mindháromban a diófát, mert nem csak nézni kellene, hanem látni is.

Nézegetem az oldalakat, de a tanács nem árt Jóska bátyámtól, hogy keresd a csodakertész.hu-t, mert ott is van miből választani. Ki is választok vagy tizenöt fajtát, a többit majd ősszel, no meg ott van Jóska bátyám rendelése, járványintézkedések is vannak, de nekivágok, mert a fa mégiscsak fontosabb, mint az esetleges két hét karantén.

El is jutok Kecskemétre, ahol Rosznáky-Barna Pétertől hallom:

sokan gondolkodnak hasonlóképp. Rájönnek, hogy egy díszkertben sem csak gond a gyümölcsfa. A díszfákról is gondoskodni kell, és ennyi erővel egy különleges gyümölcsfa is lehet ékessége a kertnek, ami egy díszfához képest többletélményt nyújt, amire gyermekeink mászhatnak, hogy legeljék róla a gyümölcsöt.

Bemutatja mivel is foglalkozik. A gyümölcsfák is csak születnek valahol, szülőszobájuk pedig a faiskola, ahol két évet eltöltve csemeteoltvánnyá cseperednek. A magokat begyűjti ősszel, kezeli a tél folyamán, majd elveti. Ebből megkapja az alanyt, amibe szemzi (egyetlen rüggyel), vagy oltja (2-3 rügyes ágdarabkával) a nemes fa tulajdonságait. Piszmogó munkának tűnik, amihez hajlékony derék és jó szemek kellenek, de az átoltás megnemesíti a fát, és egyben a folyamat megnemesíti a vele foglalkozót.

Jó hallgatni a beszámolót a munkájáról, de nekem mégiscsak választani kellene, dönteni.

Hírdetés

A nagykönyv azt írja, hogy a jó termőhely kiválasztása az első lépés. Mondjuk az adott, így a termőhelyhez érdemes kiválasztani a fajtákat, hogy a gyümölcsfánk jól érezze magát, immunrendszere ne gyengüljön le, elkerülje a megbetegedéseket.  

A vendéglátóm kiokosít, hogy az alany sem mindegy, hiszen egy vadalma-alanyra oltott almánál 50-70 éves élettartamra számíthatunk, aminek erős lesz a gyökérzete, növekedése, nagyobb területet kell meghagyni számára, inkább enyhén savanyú, közömbös termőhelyre vágyik. Igaz, csak 5-8 év múlva fordul termőre. Ugyanannak az almának, például az M26-os alanyba oltva, élettartama 20-25 évre csökken, viszont már 2-3 év után termőre fordul, és a gyöngébb növekedéséhez, gyökérzetéhez igényli a jó talajt.

Figyelmeztet, hogy mindenképp ügyelni kell a megporzási viszonyokra, mert a gyümölcsfák többsége csak akkor hoz termést, ha van mellette egy másik fajta, és némelyik még ezek közül is válogat. Persze ebben „meg szabad lopni” a szomszédot, hiszen az ő fájával is számolhatunk, már ha 50-100 méteren belül van. Végső megoldásként a vendéglátóm a „családfát” javasolja, amelynek koronájába beleszemeznek egy megporzást segítő partnerfajtát.

Egy nem túl nagy kert már elegendő, hogy a család egész éves gyümölcs, lekvár, befőtt, ivólé szükségletét megteremje, innentől már csak a háziasszonyon múlik

– mondja Rosznáky-Barna Péter, és hozzáteszi –

Persze ebbe beleszólhat a gazda, akinek kedve szottyanhat egy-egy zamatosabb túltermésből ízes pálinkát főzögetni, hogy az eredményt kóstolgatni lehessen.

Kérdem, hogy mikor is kellene ültetni a fákat, mire kapom a választ –

a diófámat már 15 évvel ezelőtt el kellett volna. Mert nem érdemes várni, hogy kedvezőbbek legyenek a körülmények, nem érdemes várni, hogy több időnk legyen a kertre! Úgy sem lesz.

A legfontosabb tanácsa Rosznáky-Barna Péternek viszont az, hogy egy dolgot háromféleképp lehet csinálni: Sehogy, Valahogy, Tökéletesen. És a világ nem a tökéletességről szól.

Természetesen nagyanyám kertje befolyásolt. Először is ott van a Fehér Klára, ami az egyik legkorábbi, július elején termő bő levű, savanykás alma. Közepes termései fehérek, majd sárgára érnek. Héja áttetszőnek tűnik, ezért is hívják üvegalmának. No meg azért mert kényes, mint egy szűzlány. Gyerekként sem szerettem, mikor a pozsonyi úriasszonyok fogdosták a piacon, mert rögtön bebarnult az ujjuk nyoma.

Természetesen nem hagyhattam ki a Jonathánt, illetve a nyári Jonathánt, amelynek a hivatalos neve az Éva alma. Nem maradhatott ki a nyár tipikus piros almája, amit nálunk Rétes almának hívtak – a neve elmondja miért is szerettem. Bár sokan a Nyári Fontos almát tartják a rétes almának.

Párom kívánsága volt a Húsvéti Rozmaring, amit Toklyó vagy Honti almának is hívnak. Nem csoda, hiszen elég bő levű, finom savannyal emelt, néha elég fűszeres ízű, illatos-zamatos. Igaz bőre kicsit vastag, de decembertől akár júniusig fogyasztható. Nekem is kellett egy téli, én a közepesen leves, borízű Leánycsöcsű almát választottam.

Kísérletezni is érdemes, ezért bepróbálkozom a Csillagápi almával, amelynek termése későn ősszel érik. (…)

A teljes cikk megjelent a Magyar7 hetilap 2021/12. számában.

Köszönjük, ha megvásárolja vagy előfizeti a Felvidék egyetlen közéleti hetilapját. A Magyar7-et hétről hétre megtalálja a trafikokban és a postán.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »