A világ nemcsak, hogy kifordult a sarkából, hanem meg is hülyült. Az olvasó ember csak a fejét kapkodja a sok elképesztő hír láttán, és alig akar hinni a szemének, annyira abszurdnak tűnik némelyik.
A hírek nagy része így vagy úgy a háborúról szól, vagy azzal van összefüggésben már több mint egy hónapja. Ami érthető is, hiszen az egész világ csapdába került az orosz-ukrán háború miatt, másrészt viszont az olvasó számára megterhelő nap mint nap szinte kizárólag háborús híreket olvasni, egy hónap alatt minden bizonnyal a világ dolgai iránt aktívan érdeklődő olvasó érdeklődése is lanyhult a háborús hírek iránt. Nehezen viseljük ugyanis a rosszat, és biztos, hogy senki sem rajong közülünk a háborúért. Én magam gyűlölök minden agressziót, alapvetően háborúellenes vagyok, és elítélem Putyin orosz elnök ukrajnai invázióját is, nőként egyébként is a békés megoldások híve vagyok.
De a világ nem állt meg itt, pellengérre kerültek az orosz klasszikusok is. Egy walesi zenekar például az ukrajnai háború miatt hagyta el Csajkovszkij orosz zeneszerző művét egy koncertjéről, mivel szerintük „jelenleg nem lenne helyénvaló” a zeneszerző eme művét előadni. Csajkovszkij repertoárjukon lévő II. c-moll szimfóniája ugyanis, úgy vélik, sértő lehet az ukránok számára.
Az orosz romantikus zeneszerző, az egyetemes zenetörténet egyik legkiemelkedőbb, legismertebb és legközkedveltebb alakja ezt a remekművét kerek 150 évvel ezelőtt, 1872-ben írta, majd néhány év múlva teljesen átdolgozta. Az egész mű nagy számú ukrán népdalidézetet tartalmaz, mindjárt az első tétel egy panaszos hangú ukrán dallammal kezdődik. Éppen ezek miatt a népdalidézetek miatt kapta a zeneszerző halála után a „Kisorosz” (vagyis ukrán) jelzőt a szimfónia.
De mi köze ennek az 1872-ben megírt zeneműnek vagy magának Csajkovszkijnak Putyin ukrajnai agressziójához? Vagy az orosz zeneszerző egy másik zeneművének, a Cárnő cipellője című operának, amit a Cseh Nemzeti Színház törölt nemrégiben a következő évadjából az ukrajnai háború miatt?
Egy következő hír szerint a délnyugat-angliai Exeterben még a háború kitörésének napján adott koncertet a Bournemouthi Szimfonikus Zenekar. A jómódú polgárú közönség még a koncert megkezdése előtt zúgolódni kezdett, már-már úgy tűnt kocsmai veszekedésbe fullad Csajkovszkij 6. Patetikus Szimfóniájának előadása, mert a felvilágosult Nyugat úgy döntött, hogy ez is a putyini propaganda része. A zenekart vezénylő Madaras Gergelynek azonban helyén volt az esze, és mielőtt fellendítette volna a karmesteri pálcáját pacifikálta a felzúdult exeterieket. „Ez a mestermű ma arra emlékeztet, milyen törékeny is az emberi élet. Pacifista és humanista lévén elutasítok mindenféle erőszakot és az agresszió összes formáját. Hiszek abban, hogy egyetlen politikai érdek sem lehet fontosabb az emberi életnél. Tudom, hogy ezzel Csajkovszkij is egyetértene” – mondta. És ezúttal győzött a józan emberi ész.
De Csajkovszkij után az orosz irodalom és az egész világirodalom mindmáig legnevesebb képviselőinek egyike, a lélektani regény nagymestere, Dosztojevszkij sem kerülhette el a sorsát, a progresszív Nyugat igazságosztó ujja ő rá is rámutatott.
A milánói egyetem úgy döntött, hogy az irodalom tanszéken felfüggesztik Dosztojevszkij tanítását”
– imigyen a következő hír. Azét a Dosztojevszkijét, akinek olyan remekműveket köszönhet a világ, mint a Bűn és bűnhődés, ami paradox módon éppen azt a kérdést boncolgatja, hogy van-e jogunk mások élete és sorsa felett dönteni, vagy A félkegyelműt, illetve a Karamazov testvéreket, hogy csak a legnagyobbakat említsem. Milánóban éppen azt a Dosztojevszkijt nem lehet ezentúl oktatni, akit még életében a cári Oroszországban azért száműztek évekre Szibériába, mert tiltott könyveket olvasott. Kedves milánói ítészek, Önök erről nem olvastak?
A szervezők szerint az indok: „nem nézhetjük tétlenül az orosz vezetés példátlan agresszióját egy szomszédos országgal szemben”. Az igazsághoz tartozik, hogy a döntéssel azért nem mindenki értett egyet, a brit szervező például úgy fogalmazott: „a fák kapcsok a közös történelmünkben, és jobb lenne, ha ebből a politika kimaradna. A fák apolitikusak” – mondta.
Nos, itt tart ma a haladó Európa és a haladó világ. Mi jöhet még? Erre senki sem tudja a választ, de egy újabb ok, ami miatt imádkozhatunk, hogy mihamarabb érjen véget ez a szörnyű háború. Ellenkező esetben tovább folytatódik ez a szellemi értékeket sárba tipró őrület, és elveszik tőlünk A diótörőt, A hattyúk tavát, de még a Csipkerózsikát is…
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
