Túlnépesedés fenyegeti az afrikai nagyvárosokat

Túlnépesedés fenyegeti az afrikai nagyvárosokat

Egyre jobban fuldokolnak az afrikai városok. Csaknem 500 millió embernek adnak otthont, és ez a szám szakértők szerint eléri majd az 1 milliárdot 2040-re.

E figyelmeztető előrejelzés miatt új várospolitikára van szükség. A többi között az urbanizációval, a migráció kezelésével, a globális felmelegedés problémájával is meg kell birkózniuk az afrikai vezetőknek. A marokkói Marrakech-ben gyűltek össze ezek megvitatására, a 8. Africités csúcson.

Több mint hétezren vettek részt a tanácskozáson. Ez is jelzi, mennyire komoly kihívásokra kell választ találni. Dakar, Szenegál fővárosa is jól példázza ezt.

Soham Wardini, Dakar főpolgármestere:

“Dakar ostrom alatt áll, a tengerszint emelkedése azzal jár, hogy minden télen áradások vannak, az erózió miatt pusztul a partvonal. Ezek a kihívások szükségesé teszik, hogy részt vegyünk ilyen csúcstalálkozókon, mint az Africities, hogy tanuljunk egymástól, és azért is, hogy átadjuk tapasztalatainkat. Ezek a viták vezetnek pozitív változásokhoz országainkban”.

Ez a változás új energiapolitikát, várostervezést és migrációs politikákat igényel. Ez utóbbival kapcsolatban a szakértők az integráció fontosságát hangsúlyozzák.

Giulia Lavigna, UN-HABITAT program:

Hírdetés

” Változtatni kell a narratíván, új kapcsolatokat kialakítani, és új teret, amely könnyíti a társadalmi beilleszkedést”.

A fenntartható városok és térségek eléréséhez az afrikai vezetők új kontinentális dinamikát szeretnének, mindenekelőtt erős déli együttműködést.

Salaheddine Mezouar, a COP 22 volt elnöke:

“A Dél-Dél együttműködés, a Dél-Dél partnerség az az út, amelyet követnünk kell. Úgy vélem, az afrikai köntinensen létezik ma egy kollektív tudatosság, ezt az Afrikai Unió reformja és a pénzügyi függetlenség igénye is jelzi”.

A pénzügyi függetlenség az egyik legfontosabb téma a marrakechi csúcstalálkozón. Létrehoznak egy úgynevezett Task Force-t, amelyben együttműködnek olyan pénzügyi intézmények, mint az Afrikai Fejlesztési Bank és az Afrikai Városfejlesztési Alap.

Jean-Pierre Elong Mbassi, főtitkár, UCLG AFRICA

“20 millió eurós alaptőkéről van szó, amely 500 és 1 milliárd euró közöttire emelkedik majd a pénzpiacokon. Minden mechanizmust felhasználunk ennek érdekében, az első műveletek 2021 körül várhatók”.

A fenntartható Afrika kialakítását tehát elkezdik a helyi közösségek. 2021-ben a kenyai Kisumuban tartanak majd csúcstalálkozót.

Euronews


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »