Túlárazott lőszer, manipulát közbeszerzések – Egykori védelmi vezetőknél razziázott a rendőrség. Naď is köztük van

Túlárazott lőszer, manipulát közbeszerzések – Egykori védelmi vezetőknél razziázott a rendőrség. Naď is köztük van

A szlovák rendőrség és az Európai Ügyészség (EPPO) közösen tartott razziát több korábbi és jelenlegi védelmi tisztviselő ellen, mivel felmerült a gyanú, hogy 7,4 millió eurót sikkasztottak el az Ukrajnának szánt katonai segélyekből. A művelet során nyolc embert tartóztattak le, köztük magas rangú minisztériumi tisztviselőket és katonai vezetőket, de többen közülük már szabadlábon védekeznek.

Célkeresztben Jaroslav Naď volt védelmi miniszter

Az egyik gyanúsított a Demokrati párt elnöke, Jaroslav Naď, akit azonban nem tudtak elfogni, mivel épp Kanadában tartózkodik. Naď az akciót politikai színjátéknak nevezte: „Vártam már ezt a színjátékot. Ezzel akarják leplezni saját alkalmatlanságukat és a lakosság kizsigerelését.” Hangsúlyozta: büszke arra, hogy kormánya idején segítették Ukrajnát, és újra megtenné.

Körkép-vélemény:

Érdemes kiemelni, hogy Jaroslav Naď védelmi miniszterként nagy eséllyel alkotmányellenesen ajándékozta oda Ukrajnának Szlovákia 13 MiG-29-es vadászgépét 2023-ban. Akkor ugyanis a Heger-kabinet (Eduard Heger ma szintén a Demokrati tagja) már megbukott, csak ügyvivő kormányként ténykedett. Az alkotmány szerint fajsúlyos nemzetközi kérdésekben, szerződéskötésben (a vadászgépek ajándékozása kétoldalú nemzetközi szerződés keretében történt) ügyvivő kormánynak nincs hatásköre.

Ezt Naďék úgy játszották ki, hogy Rastislav Káčer (a Demokrati egyik alapítója, magyargyűlölő) akkor külügyminiszter kiállított egy nyilatkozatot a külügy nevében, hogy az ajándékozás nem minősül fajsúlyos nemzetközi aktusnak. Naď ezen kívül egy pár oldalas „jogi tanulmányt” is lobogtatott, ez azonban csak a sajtó előtti porhintés volt.

EPPO: közpénzekkel való visszaélés a gyanú

Az EPPO közleménye szerint a nyomozás 2024 áprilisában indult, miután kiderült, hogy a 2022. február–március közötti időszakban több minisztériumi tisztviselő jogosulatlanul nyújtott be kérelmet az Európai Békekerethez. A gyanú szerint két magáncégnek túlárazott lőszerszállításra adtak megbízást, és manipulálták a közbeszerzési eljárásokat. A vizsgálat során házkutatások is történtek.

Politikai reakciók: vádak politikai háttere?

Hírdetés

A Demokrati párt kiáll Naď mellett, és politikai célzatú támadásnak tartja az ügyet. Eduard Heger volt miniszterelnök szerint minden döntés jogszerű volt, és az Európai Ügyészség nem adott ki elfogatóparancsot Naď ellen. Juraj Šeliga pártalelnök az akciót „teljes skandallumnak” nevezte, míg Ľubomír Galko szerint a belügyminiszter megrendelésére zajlott a rajtaütés.

Juraj Krúpa (SaS) szerint az akció szervezetlensége mutatja, hogy „vérszemet kaptak”, és emlékeztetett: az NKÚ csak azokat az adatokat használhatta, amiket a kormányzati szervek átadtak. Krúpa szerint valószínű, hogy nem lesz büntetőjogi következménye az ügynek, de az ellenzék „lejáratása” a célja.

A Progresszív Szlovákia elnöke, Michal Šimečka szerint elfogadhatatlan, hogy Ukrajna segítését „kriminalizálják”. Tomáš Valášek úgy fogalmazott: a korábbi kormány kül- és védelmi politikája volt az egyik legjobb döntés a háború kitörése után.

A Darca (Ajándékozó)-csoport és a zavaros adminisztrációs háttér

A razzia előzménye az Állami Számvevőszék (NKÚ) vizsgálata volt, amelyet a 2022–2023 közötti ukrajnai katonai adományok szabálytalanságai kapcsán indítottak. Az NKÚ szerint Szlovákia 700 millió euró értékben adott át haditechnikát Ukrajnának, de az átadás „kaotikusan” történt. A jelentés problémásnak nevezte például a MiG-29-esek és S-300-as rendszer átadását, valamint a már csak ügyvivő kormányként ténykedő kabinet döntéshozatali jogát.

A vizsgálat szerint a védelmi minisztérium lőszervásárlásokat úgy könyvelt el, mintha azokat a hadsereg számára szerezné be, majd „feleslegessé” nyilvánítva adta tovább Ukrajnának. Továbbá elavult, használhatatlan, biztonságos kezelésre alkalmatlan lőszert is megvásároltak – állítja az NKÚ.

Jogászok: nem történt bűncselekmény

Peter Kubina, két érintett – Kozák és Gurský – ügyvédje szerint ügyfeleit már el is engedték, mivel „a nyomozati anyagból egyértelműen kiderült, hogy semmi bűncselekmény nem történt.” Hangsúlyozta, hogy a segítségnyújtás Ukrajnának nemcsak jogszerű, de erkölcsileg is helyes volt.

Ez a narratíva egyébként korábban is megjelent. A fentebb már részletesen említett MiG-29-esek átadása után mikor az ajándékozás törvényszerűségéről kérdezték, Mikuláš Dzurinda (mélyatlantista háborúpárti volt szlovák miniszterelnök) csak annyit mondott: „ebben az esetben az erkölcs a törvény felett áll”.

Körkép.sk

Nyitókép forrása: SITA/Jana Birošová


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »