Túl sok orvos mondott fel, tegnap este leállt az Uzsoki kórház sürgősségi osztálya

Túl sok orvos mondott fel, tegnap este leállt az Uzsoki kórház sürgősségi osztálya

A vállalkozó orvosok felmondása miatt tegnap estétől előreláthatólag augusztus 30-án reggelig leállt az Uzsoki kórház sürgősségi osztálya. A hírről Kunetz Zsombor orvos, egészségügyi szakértő számolt be Facebook-posztban, csatolva Dr. Tóth Ferenc orvosigazgató vonatkozó belső körlevelét is.

Az Uzsoki Kórház a sürgősségi ügyeletet az orvosigazgató tájékoztatása szerint előreláthatólag augusztus 30. reggel 8 óráig nem tudja ellátni.

A döntés hátterében az osztályon kialakult humánerőforrás-krízissel állhat.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ határozata értelmében az instabil, vagy súlyos állapotú betegeket az Uzsoki helyett három helyen láthatják el:

  • a Honvédkórházban,
  • a Pest Megyei Flór Ferenc Kórházban Kistarcsán,
  • valamint a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban és Rendelőintézetben.
  • Hírdetés

    A betegek koordinálása az Országos Mentőszolgálat feladata.

    Tóth Ferenc ugyanakkor hozzátette, az SBO (sürgősségi osztály) lemondása a traumatológiai ügyeletet nem érinti, az változatlan formában ellátja feladatát.

    Kunetz Zsombor közösségi oldalán közzétett bejegyzése szerint az orvosigazgató a jogállási törvény miatt felmondott orvosokról ír:

    Az ESZJTV (Egészségügyi Jogállásról szóló Törvény sic!)  bevezetését követően sürgősségi betegellátó osztályunkon a vállalkozó orvosok felmondásával jelentős orvoshiány alakult ki, így az SBO működését augusztus 4-én 18 órától intézményünk lemondani kényszerült.

    A szakértő úgy véli, az egészségügyi jogállási törvényt azonnal vissza kell vonni.

    „Ennek vége, és bizony ezen az sem segített, hogy maga a törvény gyakorlatilag félig kész formában jelent meg. Sok módosítás még mindig nem készült el.  Holnap, majd amikor a sebészeten lesz ugyanez a helyzet, vagy a kardiológián, akkor azt is bezárják? Végül a kórházat is?” – fogalmazott.

    Megkerestük az Uzsoki kórházat, ám telefonos érdeklődésünk két helyen is visszapattant: a titkárságon csak annyit mondtak, hogy

    „nem vagyunk feljogosítva a válaszadásra.”

    Tanácsukra végül levelet is küldtünk a Főigazgatóságnak, ám cikkünk megjelenéségig nem kaptunk választ. Amint érkezik, frissítjük írásunkat.


    Forrás:alfahir.hu
    Tovább a cikkre »