„Túl sok a nyomás és a rágalom” – Čaputová éles üzenetet küldött november 17-én

„Túl sok a nyomás és a rágalom” – Čaputová éles üzenetet küldött november 17-én

„Túl sok a nyomás és a rágalom” – Čaputová éles üzenetet küldött november 17-én Hegedűs Norbert2025. 11. 17., h – 14:35

A Bársonyos forradalom csakis az emberek elszántságának és a demokratikus erők összefogásának köszönhetően valósulhatott meg – hangsúlyozta Zuzana Čaputová volt köztársasági elnök a forradalom 36. évfordulója alkalmából. 

A volt államfő szerint Szlovákiának ma nagy szüksége van bátorságra és kitartásra ahhoz, hogy az ország a közös értékekre építsen.

Čaputová közösségi oldalán arról írt, hogy az idei november 17-e több szempontból is más, mint korábban, és nem csak amiatt, hogy már nem munkaszüneti nap. 

„Az elmúlt napok emlékeztettek bennünket a szabadság különböző formáira – a szabadságra, hogy kilépjünk egy olyan helyzetből, amellyel nem értünk egyet, vagy a szabadságra, hogy ne féljünk. Túl sok lett a nyomás, az igazságtalanság, a rágalmazás és a támadás éppen azoktól, akik ma tiszteletről és illendőségről prédikálnak” – fogalmazott.

A volt államfő szerint a Bársonyos forradalom azért válhatott valósággá, mert az emberek elszántak voltak, és a demokratikus erők képesek voltak egyesülni. „Vannak pillanatok egy ország életében, amikor a közös értékek fontosságát minden fölé kell helyezni. Ma ez a közös cél a demokrácia védelme. Szlovákiának bátorságot és kitartást kívánok ahhoz, hogy erre a közös alapra építsen” – zárta bejegyzését Čaputová.

Kapcsolódó cikkünk

Hírdetés

Egyetlen ideológia sem avatkozhat önkényesen az állampolgárok jogaiba, életébe, és nem üldözheti őket származásuk, hitük vagy politikai meggyőződésük miatt – hangsúlyozta Peter Pellegrini köztársasági elnök a szabadság és demokrácia napja alkalmából tartott megemlékezésen.

Az államfő a kommunizmus kivégzett és megkínzott politikai foglyainak központi emlékművénél mondott beszédet Pozsonyban. A megemlékezésen részt vett Ivan Gašparovič volt államfő, Richard Raši házelnök (Hlas), valamint több kormánytag is.

Pellegrini szerint a társadalom jóléte, gazdasági és szociális fejlődése csak olyan országban érhető el, ahol betartják a törvényeket és tiszteletben tartják az emberi jogokat. „Ott, ahol a szabadság szelleme uralkodik – beleértve a vállalkozás és a véleménynyilvánítás szabadságát is” – fogalmazott.

Az elnök úgy véli, a polgárok elégedetlenségét nem a Bársonyos forradalom vívmányai okozzák, hanem az, ahogyan az elmúlt évtizedek kormányai kihasználták – vagy éppen nem használták ki – az ország lehetőségeit. Pellegrini arra kérte az embereket, hogy mutassanak egymás iránt több tiszteletet, különösen a diákok és az idősek iránt.

“Mutassunk tiszteletet a diákok generációja iránt is – hiszen ők azok, akik november 17-ét a Nemzetközi Diáknapként ünneplik, és akik 36 évvel ezelőtt a történelmi események élén álltak. Tartsunk tiszteletet az idősebb generációk iránt is, akik életük során többször áldozatot hoztak a politikai változásokért hazájukban.” – mondta.

„Sajnálom, hogy éppen az a párbeszéd tűnt el a közéletből, amelyet 1989 novemberében a társadalom minden rétege követelt. A tartalmas kommunikáció alapját felváltotta a gyűlöletbeszéd, a sértegetés és a vulgaritás. Ha a gyűlölet további szítása helyett újra össze akarjuk kapcsolni a nemzetet, akkor nem kerülhetjük meg a tiszteletteljes párbeszédet” – tette hozzá.

Juraj Blanár külügyminiszter (Smer) a kommunista rendszer végének fontos eseményeit emelte ki, például az 1988-as gyertyás tüntetést és az 1989-es diáktüntetéseket Pozsonyban és más városokban. „Azért vagyunk itt, hogy tisztelettel adózzunk mindazoknak, akik kiálltak, és hogy felelősséget vállaljunk azokért az értékekért, amelyekért ők harcoltak” – mondta.

Peter Sandtner, a Szlovákiai Politikai Foglyok Konföderációjának elnöke felidézte, hogy a szocializmus áldozatai rendkívül sokfélék voltak. „Ez nem egy homogén csoport. Ez is bizonyítja, hogy a kommunista rezsim valóban minden társadalmi csoportot üldözött” – hangsúlyozta. Mint mondta, a kommunizmus áldozatai nemcsak emberi veszteséget jelentenek, hanem az államot is fejlődési lehetőségektől fosztották meg. (tasr)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »