Túl közelről követte a kerékpárost, halál lett a vége – fotók

Túl közelről követte a kerékpárost, halál lett a vége – fotók

Baján történt a tragédia.

A Kecskeméti Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki 2022 májusában, Baján szorosan követte és elütötte az előtte szabályosan haladó, elektromos kerékpárt vezető sértettet, aki az ütközés következtében életét vesztette.

A vádirat szerint az elkövető 2022. május 20. napján a délelőtti órákban Baja belterületén mintegy 43-47 km/h sebességgel vezette gépjárművét. A vádlott az autóval azonban nem tartott megfelelő követési távolságot az előtte, vele azonos irányban, az úttest menetirány szerinti jobb szélén szabályosan, mintegy 18-22 km/h sebességgel közlekedő, a sértett által vezetett elektromos kerékpár mögött.

Emiatt a férfi az autójának jobb első részével az elektromos kerékpár hátsó kerekének ütközött.

Az ütközés következtében a sértett a járművével együtt a menetirány szerinti jobb oldali útpadkára zuhant.

Hírdetés

A baleset következtében a sértett olyan súlyos fejsérüléseket szenvedett, hogy kórházi ellátása ellenére életét vesztette.

A baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte azt a KRESZ szabályt, amely szerint járművel másik járművet csak olyan távolságban szabad követni, amely elegendő ahhoz, hogy az elöl haladó jármű mögött – ennek hirtelen fékezése esetében is – meg lehessen állni.

Az ügyészség a férfit halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja és ezért vele szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozza.

A vádlott bűnösségéről a Bajai Járásbíróság fog dönteni.

Nyitókép: Forrás: Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »