Túl drága és nem célzott támogatást adott az állam a járvány alatt

Túl drága és nem célzott támogatást adott az állam a járvány alatt

Túl drága és nem célzott támogatást adott a vállalkozásoknak és a cégeknek az állam a járvány alatt – derül ki a Stratégiai Elemzések Intézetének (ISA) hatékonysági tanulmányából.

A támogatott cégek több mint fele (57%-a) állami támogatás nélkül is túlélte volna a válságot. A folyósított támogatás a cégek 12%-a számára volt megfelelő nagyságú, 31%-uk számára nem volt elegendő.

Az ISA szerint a teljes összeg fele olyan társaságoknak jutott, amelyek állami támogatás nélkül is boldogultak volna.

Más szóval ha az államnak pontosabb információi lettek volna, és azok alapján jobban osztja el a támogatást, feleakkora összegből is azonos hatást ért volna el. A pénz másik fele ment olyan cégeknek, amelyeknek elegendő volt a kapott támogatás (21%), illetve olyanoknak, amelyeknek nagyobb segítségre lett volna szükségük (29%).

Hírdetés

A tanulmány szerint az állam összességében 1,07 milliárd eurós ilyen járványügyi segélyt fizetett ki, összesen 109 ezer kis és közepes cégnek.

Optimális esetben 533 millió euró támogatással is ugyanennyi céget sikerült volna megmenteni, mint amennyit a több mint 1 milliárdból. A szolgáltatói szektorba ment a dotáció 51%-a, és a megmentett cégek 54%-a ebből a keretből menekült meg. Viszont a kereskedelmi szektorba a támogatások 25%-a jutott, de csak a 22%-át adja ez az ágazat a megmentett cégeknek.

A legtöbb pénzt az úgynevezett Elsősegély csomagban fizették ki, ennek keretében fizette az állam az ideiglenesen bezárt cégek otthon maradó alkalmazottai bérének 80%-át.

Emellett támogatást kapott az idegenforgalom, az autóbusz-közlekedés, a kultúra és a kreatív ipar, és volt bérleti támogatás is.

Az ISA a kormány stratégiai elemzőintézete, feladata a kormány gazdasági és szociális politikájának segítése.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »