"Tudunk olyanról, aki mindenét elveszette", avagy egy váci lakópark drámája

"Tudunk olyanról, aki mindenét elveszette", avagy egy váci lakópark drámája

Az sem biztos, hogy felépülnek a lakásaik.

Egy budapesti férfi élettársával négy éve fizetett be két lakásra előleget a váci, Felsőtörökhegyi lakóparkban. Bár 2020-ban kellett volna átadni a lakásokat, mégis van, amelyiknek csak a puszta falai állnak. Munkavégzés fél éve nem volt az építési területen, őrzés sincs, többször be is törtek, s a már elkészült lakásokból elvitték a tolvajok a radiátorokat, csaptelepeket, minden mozdíthatót – írja a Blikk.

„121-en vagyunk abban a csoportban, amelyik a befektető-kivitelező cégekhez köthető szellemlakóparkok károsultjait köti össze. Mindannyiunknak a Smith Company, illetve a Smith & Tóth Kft. építette volna fel a lakását. K. Attila és T. Gábor a tulajdonosok, akik elérhetetlenek. A kapcsolatot egy ügyvéddel tarthatjuk, ez is nagy szó, a cég előző jogásza a tulajdonosokkal együtt a leveleinkre sem válaszolt” – nyilatkozta a férfi.

Szerinte évekig „csak a hitegetés ment” arról, hogy mi akadályozza a munkálatot. Utánajártak, de a legtöbb kifogásnak valóságalapja sem volt. „Amit megtudtunk, az viszont teljesen lehangoló volt:

a cégvezetők azért bujkálhatnak előlünk, mert több végrehajtási eljárás is indult a vállalkozásaik ellen,

vagyis nincs olyan tőke mögöttük, ami reményt adna, hogy befejezik az építkezéseket” – mondta, hozzátéve, hogy plusz pénzt is utaltak a cégeknek, hogy meggyorsítsák az építkezést, de az is odalett.

Hírdetés

Andrási Imre építésügyi szakértő szerint az, hogy a két cég több lakópark építésébe is belekezdett, ám ezekből egy sem épült fel, arra utal, hogy az első ütem eladásaiból fedezik a következőt. Ám valamiért az első sem készült még el, az utolsónál pedig még az alapokat sem kezdték el kiásni.

„Az elmúlt években jelentősen növekedett az építőanyagok ára, a munkabérek, romlott a forint, így az akkor 500-600 ezer forintban meghatározott négyzetméterárak a duplájára is emelkedhettek. Ha a befektetők visszakapják a pénzüket, nekik az is kár, hiszen az akkor ebbe beletett egymillió forint vásárlóértéke ma már csak az összeg háromnegyede” – mondta a szakértő.

A jog szerint ilyenkor az eredeti szerződés szerinti árakon kell teljesíteni az építkezést, de a szakértő szerint ez szinte lehetetlen. A végrehajtások arra utalnak, hogy a kivitelező tönkrement. Egy feljelentés esetén a hatóság dolga lesz ennek kibogozása.

Az egyetlen megoldás, ha találnak egy befektetőt, aki hajlandó tőkét invesztálni a lakóparkok felépítésébe, persze, drágábban.

„Tudunk olyan károsultról, aki mindenét elvesztette, s az előleg befizetése után hitelből akarta kifizetni a lakás árát, ám a bank nem létező ingatlanra nem ad pénzt. Gondolkodunk rendőrségi feljelentésen szándékos csalás gyanúja miatt, de attól még nem lesz lakásunk” – mondta egy vevő.

A lakás nélküli lakókkal a kapcsolatot tartó H. Gábor elmondta, az ő megbízói nem a korábbi kivitelezők, hanem egy másik cég tulajdonosai, akik esetlegesen be tudják fejezni az építkezéseket. Már minden vevővel beszélt, de időpontot nem tud mondani, mikor lehet az építkezések folytatásából valami.

Nyitókép: Unsplash.com

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »