Tudományos igényesség, kreativitás jellemezte a Pázmány Bölcs-Ész középiskolai tudásverseny döntőjét

Tudományos igényesség, kreativitás jellemezte a Pázmány Bölcs-Ész középiskolai tudásverseny döntőjét

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara (PPKE BTK) idén is négy tárgyból hirdette meg országos középiskolai tanulmányi versenyét, a Pázmány Bölcs-Észt. Az irodalom, történelem, régészet mellett ezúttal a spanyol nyelv és kultúra iránt érdeklődő diákok is összemérhették tudásukat január 27-én a szóbeli döntőn.

A versenyre jelentkező 11. és 12. évfolyamos tanulók közül – az október és december között lezajlott két írásbeli forduló után – az egyetemi oktatókból álló szakmai zsűrik tantárgyanként a legjobb tíz versenyzőt juttatták a döntőbe.

Az országos verseny döntőjének megnyitóján Nemesi Attila László, a PPKE BTK tanulmányi dékánhelyettese köszöntötte a résztvevőket.

A verseny során a diákok változatos feladatokat megoldva adhattak számot felkészültségükről. Az ifjú régészeknek kedvenc régészüket, vagy otthonuk, vidékük régészeti hagyatékát kellett prezentáció formájában bemutatniuk. A spanyol szekció döntősei előzőleg megírt esszéjüket prezentálták; a történészek egy korábban megadott témát mutattak be. Az irodalmárok feladata többek között az volt, hogy mint ifjú oktatóknak a kortárs irodalmi alkotásokat kellett közelebb hozniuk képzeletbeli diákjaikhoz.

Fontos szerepet kapott a diákok azon képessége is, hogy az iskolában szerzett ismereteiket hogyan képesek tudományos igényességgel rendszerezni, kreatívan újragondolni és élményszerűen, másokat is inspirálva közvetíteni. Így azok a diákok és felkészítő tanáraik, akik részt vettek a döntőben, az elmúlt évekhez hasonlóan most is rendkívül színvonalas és szakmailag tartalmas verseny részesei lehettek.

Hírdetés

A nyertesek jelentős pénzjutalomban részesültek, amely akár ösztöndíjnak is felfogható.

A Pázmány BTK a verseny szervezőivel együtt fontos feladatának érzi, hogy az ország minden tájáról érkező, kiváló képességű diákok bepillantást nyerhessenek a bölcsészet- és társadalomtudományok területére.

Az idei versenyeredményekről részletesebben ITT olvashatnak.

Forrás és fotó: PPKE BTK

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »