Tudjuk, mi az elég? – Rózsaeső imaest az Örökimádás templomban

Tudjuk, mi az elég? – Rózsaeső imaest az Örökimádás templomban

A Nyolc Boldogság Közösség szervezésében október 11-én és 12-én a budapesti Örökimádás templomban rózsaeső imaesteket tartottak. Több százan kérték Lisieux-i Szent Teréz közbenjárását, és tanulták Szabó Gábor SchP vezetésével a felszín viharaival is dacoló, derűt adó megelégedettséghez vezető belső utat.

Évek óta tömegeket vonz a rózsaeső imaest világszerte. A budapesti Örökimádás templomban idén is két alkalommal várták az imádkozókat, és ahogyan a korábbi években, most is mindkétszer megtelt a templom.

Azért gyűlnek össze Lisieux-i Szent Teréz körül az emberek, hogy az imádságban elmélyülve fogalmazzák meg életük fontos kérdéseit, ezt írásban is rögzítsék, és kérjék Szent Teréz közbenjárását.

Minden alkalommal kapnak a résztvevők tanítást; elhangzanak tanúságtételek, melyek egyrészt megvalósult vágyakról szólnak, másrészt vallomások is hosszú évek küzdelmeiről, melyeket a beteljesületlenség miatti csalódás kísért.

A rózsaeső imaestről azonban soha nem megyünk el üres kézzel. Az írásban történő megfogalmazás segít, hogy az ember belülre tekintsen, átgondoljon, tisztázzon és megnyugodjon. Szabó Gábor tanítása pedig felvértezett minket a továbbinduláshoz a terézi „kis út” lelkületével.

A piarista szerzetes az elmélkedésre készülve tüzetesen tanulmányozta Kis Szent Teréz életét. Az általa és a róla írt művekkel ismerkedve rácsodálkozott fényképeire, s elmélyedt az egyik közismert képen arca tanulmányozásában. Nem egy felszabadultan mosolygó arc néz ránk – azt fogalmazta meg magának, hogy Teréz szeme és ajka mást-mást üzen. Míg az ajkakon derűs mosolyt érzékel, a szemek komolyak, már-már szomorúak.

Boldog volt Teréz, hiteles ez? – tette fel magának a kérdést. Egyrészt tudatosította magában, hogy Teréz a felvétel készültekor már betegeskedett, ez a szenvedés már megjelenik szemében. Másrészt rádöbbent, mennyire torz a posztmodern boldogságszemléletünk, mely azt várja, hogy ez az érzés az arc minden részét uralva sugározzon az emberből. Megértette:

A derűből, amely Szabó Gábor szerint kifejezőbb szó, mint a boldogság.

Szabó Gábor szerint ma az emberek sokasága a felszínen él. Kapcsolata a lélek mélyével vagy teljesen megszakadt, vagy odatévedve olyan „szörnyeket, sötétséget” talál, hogy visszamenekül a felszínre, vagy éppen félelmet keltő ürességgel szembesül. A lélek mélyét „kincsekkel” megtölteni a lelkiélet feladata. Forrása lehet a kultúra, a művészet, a tudomány. A lelkiéletnek pedig megvannak a törvényei, ezt Kis Szent Teréz a „kis útnak” nevezte.

Szabó Gábor ezt így „fordította le”:

A fogyasztói társadalom embere számára semmi sem elég. A maximumra törekszik, attól várja a boldogságát. El akarják vele ugyanis hitetni, hogy mindig van több, mindig van jobb. Az ember vágyai két mérték között mozognak, a minimum és a maximum között. A minimum az a pont, amikor nem jut elég, ami így elsorvasztja a lelket. A maximum viszont „bélpoklossá” teszi. A cél az optimum, ezt kellene újra megtalálni. És ez az optimum az elég.

Hírdetés

Ez olyan végtelenül egyszerűnek és könnyűnek tűnik, mégis olyannyira nehéz. Az ember a lelkiéletben is hajlik a maximum vágyára, azonnal nagy élményekhez, döntő változásokhoz akar jutni. Valóban, menni kell előre, tudva, hol a csúcs. De a fel-fel irányuló tekintetet vissza kell vezetni a hétköznapok apró lépéseire. Mindig egy lépést kell megtenni, nem rohanni. Lépni, és átélni ennek örömét, elégedettnek lenni.

Apró lépésekről beszélünk, de ez semmiképpen sem a kisszerűség vagy a középszerűség lelkisége. Teréz a nagyszerűségre hív mindenkit, az életszentségre. Igenis akarjunk feljutni a hegycsúcsra, de tudjuk, hogy nem lehet fölszabadni, és nem lehet úgy hegyet mászni, hogy mindig a csúcsot figyelem. Nem, a következő lépést kell látnom, amit meg kell tennem. Persze időként föl kell nézni a hegycsúcsra, hogy meglegyen az irány, de aztán vissza kell engedni a tekintetet a hétköznapok apró lépéseire. A csúcs, a szentség csúcsa mindig ott van a távlatban.

Miért nem tudunk elégedettek lenni? Miért van bennünk folyamatosan sóvárgás, miért akarunk mindig többet? – tette fel a kérdést, és azt állapította meg, nem is mi tehetünk róla egészen, de tudunk tenni ellene. Az ok Szabó Gábor szerint a lehetőségek végtelen tárházában van. Az embernek óriási a szabadsága választani. Ez egyrészt szorongással jár, másrészt megnyomorít, bizonyos szinten túl tönkretesz.

A következő ok, hogy mindehhez pillanatok alatt hozzá tudunk jutni. Ezért türelmetlenek vagyunk, minden vágyunk kielégítését azonnal akarjuk, s ha nem kapjuk meg, hajlamosak vagyunk robbanni. Így működünk emberi kapcsolatainkban is. Miért nem változik meg azonnal a másik?

Amikor belépett a rendbe, rögtön ugyanazt a szigorú böjtöt akarta gyakorolni, amit az örökfogadalmas nővérek. Elutasították, mondván: rá más szabályok vonatkoznak. A késleltetés útjára állították.

Ha az ember késlelteti vágyai kielégítését, vissza tud találni a türelemhez – hangsúlyozta Szabó Gábor. A mindennapokra nézve is azt javasolta: ha felébred bennünk valami után a vágy, toljuk el egy időre a dolgot magunktól, várjunk a beteljesüléssel. Ez a késleltetés lelkisége, amit azonban nem szabad összekeverni a halogatással, amihez viszont a mai ember nagyon is ért.

A buzdítás után tanúságtételek következtek az elmúlt évek imameghallgatásairól. Volt, aki gyermekáldásért, lakhatásért, hitre találásért, konfliktusok rendződéséért, pártalálásért adott hálát.

A személyes megosztások után az imaest résztvevői egy Lisieux-i Szent Teréznek szóló levélben írták meg kéréseiket, vágyaikat, amelyekben a szent közbenjárását kérték.

Miközben a Nyolc Boldogság Közösség barátaiból álló ének- és zenekar Teréz megzenésített verseit énekelte, mindenki kivihette a levelét a szent képe előtt elhelyezett kosárba.

Hosszú sor kígyózott, az emberek térden állva mondtak rövid fohászt, és bátorító gondolatokat kaptak Kis Szent Teréztől.

A kosárba került leveleket egy éven át őrzi kápolnájában a közösség, és Terézhez csatlakozva hordozzák imáikban a szándékokat.

A borítékokat egy év múlva visszajuttatják tulajdonosaiknak.

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »