Amikor a rendszerváltás idején Soros György más szervezetek mellett a Fideszt és személyesen a mai miniszterelnököt is támogatásban részesítette, nem csupán a pártállam lebontásának szándéka vezette. Befektetés volt ez a jövőbe; egy olyan Magyarország képe lebegett előtte, amely harmonikusan belesimul az Amerika-központú liberális világrendbe. Ahogy a Fidesz eltávolodott ettől az ideától, úgy lazult a kapcsolat is. A feleknek nincs mit számon kérniük egymáson, ostobaság a fideszesektől visszakövetelni a támogatást, Soros nem vásárolta meg örök időkre a közös nézeteikhez való hűséget. Nem emiatt kifogásolható a Fidesz mostani kirohanása a civil világ ellen.
Egy diktatórikus és egy demokratikus legitimációval rendelkező kormányzattal szembeni fellépés külső segítésének megítélése nyilván nem esik egy kalap alá, de a nem a hatalom érdekeit szolgáló nyomásgyakorlás, érdekképviselet fenyegetése, kriminalizálása mindenkor elfogadhatatlan. Az erős, sokszínű civil társadalomra hazánkban a múlt század negyvenes éveinek végén a kommunista hatalomátvétel mért halálos csapást, a polgári Magyarország fejlődése elválaszthatatlan a társadalmi önszerveződés erősödésétől. A Fidesz és a témában szakdolgozatot jegyző Orbán Viktor erről 2006-ban is megbizonyosodhatott: a gyurcsányi önkény, a rendőrterror elleni fellépésben komoly szerepet játszott a civil világ a nemzeti jogvédőktől a most célkeresztbe állított, külföldi támogatásokat is elfogadó liberális szervezetekig. A civil társadalom ott erős, ahol nem kizárólag a pártpolitikai-ideológiai kötődés határozza meg a cselekvést.
Csak egyetérteni lehet a kormányfővel, aki tegnapi rádióinterjújában az átláthatóság mellett tört lándzsát. Fontos tudnunk, hogy a politikát befolyásoló erőket milyen érdekek mozgatják, milyen forrásból gazdálkodnak – legyen szó belföldi, külföldi adományról vagy éppen az adóforintjainkról. A változatos célokkal és módszerekkel fellépő civil szerveződések tevékenysége szabadon bírálható. A kormánynak is joga van például a menekültekkel foglalkozó civilek kritikájával szemben a nyilvánosság előtt érvelni. De nem beszélhet az eltakarításukról, és nem mérhet kettős mércével. A Németh Szilárdhoz képest nagyon más habitusú fideszes európai parlamenti képviselő, Schöpflin György például az ATV.hu-nak lényegében azt állította, a kormánypárti civilekkel nincs probléma, csak a kritikát megfogalmazókkal. Nem hiszem, hogy lehetséges az alaptörvénnyel összhangban olyan jogszabályt alkotni, amely ezen az alapon tesz különbséget. Az is kivitelezhetetlen, hogy a civil szervezetek vezetőire a vagyonnyilatkozatok ügyében szigorúbb szabályok vonatkozzanak, mint a politikusokra. Minden és mindenki vizsgálható, és elvárható, hogy a közélet szereplői átlátható módon, a jogszabályok alapján működjenek, használják fel a hozzájuk bárhonnan érkező támogatásokat, de a törvény előtti egyenlőség elve nem sérülhet. Nem rejtheti el a közpénzt a kormány, miközben külföldről jövő források után kutakodik.
Tetszik, nem tetszik, a globalizált világban a külső nyomásgyakorlás kiküszöbölhetetlen (ennek extrém és elrettentő példája volt André Goodfriend amerikai ideiglenes ügyvivő tevékenysége). Ám a pellengérre állított civil szervezetek nem titkolják, hogy részben a Soros Györgyhöz köthető szervezetek finanszírozzák a tevékenységüket. Nincs mit leleplezni. Tudjuk, kik ők. És bár a pénzmozgásokat igyekeznek láthatatlanná tenni, azért azt is tudjuk, hogy a jegybank valóságos háttérhatalomként gyakorol befolyást a nyilvánosságra; tudjuk, kik állnak a kormánybarát sajtó piactorzító, közpénzből támogatott terjeszkedése mögött; tudjuk, hogy a legszűkebb pártpolitikai célokat szolgálja a Civil Összefogás Fórum. Erős a gyanú, hogy a kormány legszívesebben minden kritikus hangot elfojtana, erről szól sajnos a mostani akció is. Tudjuk, kik gondolkodtak így.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017. 01. 14.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
