Tudja miért kapott az államtól százmilliót egy kamuszervezet? Mert kért!

A honlappal sem rendelkező, teljesen ismeretlen erdélyi szervezet állami támogatásának ügye eljutott a magyar Országgyűlésbe is. Szávay István, jobbikos honatya írásbeli kérdéssel fordult a Miniszterelnökséghez, igaz a Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes által megadott válasszal sok mindent nem lehet kezdeni.

Ahogy korábban megírtuk, 2012-óta egy olyan Lövétén bejegyzett egyesületet támogat a magyar állam, amely csak nevében emlékeztet arra a Zöld Erdély Egyesületre, amely fontos szerepet játszott például Verespatak védelmében.

A parlament hivatalos oldalán elérhető információk alapján az Alfahír kiszámolta, eddig 11.200.000 forint működési célú adományt kapott az Országgyűlés elnökétől, Kövér Lászlótól az Asociatia „Zöld Erdély” egyesület.

Ám az egészre úgy derült fény, hogy Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár az idei Bálványosi Nyári Szabadegyetemen bejelentette, a Zöld Erdély Egyesület támogatást kap a magyar kormánytól az egykori lövétei Római Katolikus Népfőiskolának otthont adó ingatlan újjáépítésére. Csakhogy a lapunknak is többször nyilatkozó Kovács Zoltán Csongor (az erdélyi tarvágásokról: ITT, a Verespatakról: ITT olvashat), a Zöld Erdély Egyesület vezetője közleményben reagált a bejelentésre, és jelezte, hogy a magyar állam 117 millió forintos támogatását, valamint a Házelnök adományát nem ők, hanem az Asociatia „Zöld Erdély” egyesület kapja.

Na, de hogy került a kormányzat látókörébe ez a senki által nem ismert erdélyi társaság? Erre volt kíváncsi Szávay István is.

Mint fogalmazott, a világhálón fellelhető információk szerint ez az egyesület semmilyen más bevétellel nem rendelkezett, eddig kizárólag a házelnöki pénzekből élt, bár ez sem igaz, hisz semmilyen tevékenységükről nincs információ – tette hozzá a jobbikos honatya. 

Szávay emlékeztetett: az Asociata elnöke, Márton József rosszhiszeműségre panaszkodott, de arról nem nyilatkozott, hogy milyen tevékenységet folytattak eddig, illetve, hogy miért nincsen semmilyen más bevételük a fent említetteken kívül.

Hírdetés

A nemzeti párt alelnökében felmerült az a gyanú, hogy ismét valami Fidesz-közeli pénznyelőről van szó.

Ismerve a külhoni pénzosztást (is) jellemző kormányzati gyakorlatot, valószínűleg előbb-utóbb ki fog derülni valamilyen személyi összefonódás is a támogatás kapcsán – fogalmazott a Miniszterelnökségnek küldött levelében Szávay István.

A fentiek alapján, írásbeli kérdésében, arról érdeklődött a Jobbik nemzetpolitikai kabinetjének vezetője a nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli miniszternél, hogy kinek a rokona/haverja/üzlettársa/embere Márton József?

Amennyiben a kormány vagy a kormánypártok részéről senki sincsen semmilyen kapcsolatban Márton Józseffel, akkor milyen szakmai és egyéb szempontok alapján döntött úgy a kormány, hogy egy eddig semmilyen tevékenységet nem végző, de a neve alapján egyébként környezetvédelemmel foglalkozó egyesületet bízzon meg a lövétei Római Katolikus Népfőiskolának otthont adó ingatlan újjáépítésével?

A Semjén Zsolt által aláírt válaszból kiderül:

Márton József úr nem áll a támogatási döntés meghozatalában résztvevők egyikével sem a kérdésben megjelölt minőségű viszonyban.

Ezzel gyakorlatilag le is tudták az érdemi közlést, későbbiekben csak a lapunkkal is megosztottakat ismételték el, azaz, hogy az Asociata 2015 tavaszán jelezte támogatási igényét a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága felé, és mint ahogy látható, ennyi elég is volt ahhoz, hogy kapjanak 117 millió forintot. 

Persze, lehet, hogy közrejátszott ebben az a tény is, hogy jól tudta Semjén és Pótápi, maga Kövér László is közpénzből támogatja évek óta az eddig az árnyékban megbújó lövétei egyesületet, tehát biztos jól fekszik a fideszes vezetés bizonyos köreinél….


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »