Tudathasadás: felmentették a NAV-ellenőr gyilkosát

Kényszergyógykezelésre ítélte a Fővárosi Törvényszék pénteken első fokon azt a férfit, aki még tavaly februárban késsel támadt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) két intézkedő munkatársára Budapesten, egyikük a helyszínen meghalt.

Az MTI beszámolója szerint a bíróság szerint nem állapítható meg a vádlott büntetőjogi felelőssége az évek óta fennálló tudathasadásos elmebetegsége miatt, ezért felmentette a férfit a különös kegyetlenséggel, hivatalos személy sérelmére, hivatalos eljárás alatt, több emberen elkövetett emberölés kísérletének vádja alól.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, a 35 éves L. Péter a XX. kerületi otthonában ölt meg egy kiérkező adóellenőrt, egy másikat pedig életveszélyesen megsebesített.  

Különös kegyetlenséggel

Hírdetés

A NAV-osoknak először a férfi édesapja nyitott ajtót, ám miután kiderült, hogy a fiát keresik, L. Péter előrontott a házból, kezében két bajonettel. Egy szót sem szólt áldozataihoz, egyből támadott. Az volt a szerencsésebb, akit egyből leszúrt, ő ugyan súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, de túlélte a mészárlást.

 

Társa egy kuka mögött bújt el. A gyilkos azonban utána ment, levágta az ujjait, és összeszurkálta az arcát. A férfi a helyszínen életét vesztette.

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »