Trump visszavonta a G7-csúcs zárónyilatkozatának támogatását

Éles feszültségek jellemezték az idei G7 csúcstalálkozót az Egyesült Államok és transzatlanti partnerei nézeteltérései miatt a kereskedelmi védővámok és a klímavédelem terén, Donald Trump amerikai elnök a találkozó vége után visszavonta a résztvevők közös kompromisszumos zárónyilatkozatának támogatását.

Donald Trump Twitter-üzenetében azzal indokolta a G7-csúcstalálkozó zárónyilatkozatának támogatását, hogy Justin Trudeau kanadai kormányfő hamis állításokat közölt a csúcsot követő sajtótájékoztatóján.

A kanadai kormányfő arról beszélt, hogy sértőnek találja az amerikai vámtarifákat, amelyeket Washington mások mellett Kanadára vetett ki. Fogadkozott, hogy július 1-től Ottawa megtorló intézkedéseket hoz az Egyesült Államokkal szemben.

„A kanadaiak udvarias és méltányos emberek, de nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni” – mondta Trudeau. Donald Trump azt mondta, hogy

a csúcson Trudeau nyájas és szelíd, a sajtótájékoztatóján pedig nagyon tisztességtelen és gyenge volt.

Az amerikai elnök szerint Kanada óriási vámtarifákkal sújtja az amerikai földműveseket, munkásokat és cégeket, ezért is vonta vissza a zárónyilatkozat támogatását, kormánya pedig az amerikai piacot ellepő kanadai gépjárművek ellen fontolgat tarifákat.

A heves kereskedelmi viták ellenére Trump felvetette, hogy a G7 hozzon létre szabadkereskedelmi övezetet, ahol nem lennének sem vámok, sem állami támogatások, sem kereskedelmi korlátok. Mindazonáltal az amerikai elnök azzal fenyegetett, hogy teljesen felfüggeszti a kereskedelmet azokkal az országokkal, amelyek nem hagynak fel szerinte tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatukkal. Többször felrótta szövetségeseinek, hogy több árut adnak el az Egyesült Államoknak, mint amennyit vásárolnak. Az európaiak azzal vágtak vissza, hogy vállalataik munkahelyeket teremtenek Amerikában.

Hírdetés

A G7 tagjai közös zárónyilatkozatukban a többi között demokratikus társadalmaik védelméről és más országok befolyása elleni fellépésről is határoztak. Kijelentették, hogy konkrét lépéseket tesznek a hét ország demokratikus társadalmait, intézményeit, választási folyamatát, szuverenitását és biztonságát aláásni próbáló külföldi entitások ellen.

A zárónyilatkozat vélhetően arra utal, hogy

Oroszország a gyanú szerint beavatkozott az Egyesült Államok elnökválasztásába, Nagy-Britanniának az EU-tagságáról szóló referendumba, illetve a francia és német választásokba álhírek terjesztésével és kibertámadásokkal. Moszkva tagadja a vádakat.

A világ hét legfejlettebb ipari országának vezetői emellett arról is megállapodtak, hogy folyamatosan felügyelik az iráni atomprogramot, hogy szavatolják annak békés jellegét. Emellett felszólították Iránt, hogy tartózkodjon a ballisztikus rakétaprogramjával járó tesztkilövésektől, és sürgették Teheránt, hogy játsszon központi szerepet a terrorizmus elleni harcban és a térségét sújtó konfliktusok békés rendezésében.

A vezetők elítélték a terrorizmus minden nemű támogatását, és az Iszlám Állam elleni harc folytatását irányozták elő Szíriában. Egyúttal elítélték a vegyifegyver-támadásokat a közel-keleti országban. A G7-vezetők Donald Trump amerikai elnököt leszámítva kijelentették, hogy elkötelezettek a klímaváltozás elleni harcban. Az Egyesült Államok a zárónyilatkozat egy másik pontjában közölte, hogy támogatja a nyitott, változatos, átlátható és biztonságos globális piacot az energetika minden tekintetében, és fokozza erőfeszítéseit a kollektív energetikai biztonság szavatolásának érdekében.

A csúcs résztvevői megerősítették, hogy ragaszkodnak a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) fenntartásához, a szabályokon alapuló nemzetközi kereskedelmi rendszerhez, illetve folytatnák a vámok és a kereskedelmi korlátok csökkentését.

Trump visszakozása ellenére az EU-s országok jelezték, hogy ragaszkodnak a zárónyilatkozathoz. Emmanuel Macron francia elnök üdvözölte, hogy Erópa képes volt egységes tömbként fellépni a csúcstalálkozón. Az európai szövetségesek egyként utasították el az amerikai elnök javaslatát a G8 felélesztésére Oroszország részvételével.

A fórum tagjai kijelentették: készek fokozni az Oroszország ellen hozott gazdasági büntetőintézkedéseket, amelyeket csak abban az esetben vonnak vissza, ha Moszkva teljesíti az ukrajnai konfliktus politikai megoldásának elősegítését célzó minszki megállapodásba foglalt kötelezettségeit. Ugyanakkor közölték azt is, hogy folytatják az együttműködést Moszkvával a globális és regionális konfliktusok rendezésének érdekében.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »