Donald Trump amerikai elnök vasárnap (november 16-án) a Truth Social platformján azt nyilatkozta, hogy a képviselőházi republikánusoknak meg kellene szavazniuk az elhunyt szexuális bűnöző, Jeffrey Epstein nyomozati aktáinak nyilvánosságra hozatalát, bár ezt a lépést eddig elutasította. Erről az AP és az AFP hírügynökségek tájékoztattak.
„Ahogy péntek (november 14-e) este az Air Force One fedélzetén mondtam a hamis híreket terjesztő médiának, a képviselőházi republikánusoknak szavazniuk kellene az Epstein-akták nyilvánosságra hozataláról, mert nekünk nincs mit takargatnunk” – írta az amerikai elnök a közösségi oldalán.
„Ideje, hogy magunk mögött hagyjuk ezt a demokraták által, radikális baloldali őrültek közreműködésével színre vitt hoaxot, amely csak arra szolgál, hogy elvonja a figyelmet a Republikánus Párt nagy sikereiről, beleértve a demokraták ‘kormányzati leállítása’ (shutdown) felett aratott közelmúltbeli győzelmünket” – folytatta Trump.
„NEM ÉRDEKEL! Az egyetlen, ami számít, hogy a republikánusok TÉRJENEK VISSZA A FŐ TÉMÁHOZ, ami a gazdaság” – tette hozzá a Fehér Ház egykori vezetője terjedelmes bejegyzésében.
Tagadja az Epsteinhez fűződő kapcsolatot
Trump tagadja, hogy szoros kapcsolatban állt volna az elítélt szexuális bűnözővel, aki állítólag 2019-ben öngyilkosságot követett el börtönben. A nemrég nyilvánosságra hozott e-mailek és dokumentumok azonban ennek ellenkezőjére utalnak. Ezen felül számos videó és fénykép örökítette meg a két férfit együtt.
A nyomozás arra utalt, hogy Epstein évekig egy olyan hálózat feje volt, amelyen belül kiskorú lányokat biztosított vagyonos embereknek szexuális bántalmazás és kizsákmányolás céljából. Sok amerikai állampolgár és jobboldali influencer gyanítja, hogy a korábbi pénzembert meggyilkolták, hogy ne tehessen vallomást prominens ügyfeleiről.
Utolérte Szlovákiát az évtized botránya: Eppstein mondta tollba Lajčáknak, hogyan képviselje Szlovákiát migrációs ügyben
A tavalyi kampánya során Trump megígérte az összes nyomozati akta nyilvánosságra hozatalát. Januári beiktatása után azonban csak néhány kevésbé jelentős dokumentumot tettek közzé.
Danko az Epstein-iratok szlovákiai száláról: Lajčák előre tudta, hogy Čaputovát „kiválasztották”
Várhatóan a képviselőház ezen a héten elfogadja a republikánusok és demokraták közös törvényjavaslatát, amely arra kényszerítené az igazságügyi minisztériumot, hogy tegye közzé az Epsteinre vonatkozó összes aktát és kommunikációt, valamint a szövetségi börtönben bekövetkezett halálának kivizsgálásával kapcsolatos információkat. Még ha a törvényjavaslat át is megy a képviselőházon, nem biztos, hogy a szenátusi republikánusok támogatni fogják.
Teraz.sk, Körkép.sk
Nyitókép forrása: AP Photo/Manuel Balce Ceneta
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


