Donald Trump amerikai elnök a Reuters értesülései szerint egy november 21-én lezajlott, alig negyedórás telefonbeszélgetés során egyhetes ultimátumot adott Nicolás Madurónak: a venezuelai vezető hagyja el az országot családjával együtt. A határidő november 28-án járt le – Maduro azonban nem mozdult, az Egyesült Államok pedig tovább fokozza a nyomást a dél-amerikai országra.
A hírügynökség három forrásra hivatkozva azt írja, hogy Maduro kész lett volna elhagyni Venezuelát, ám cserébe széles körű garanciákat követelt: teljes jogi amnesztiát, szankciók eltörlését, valamint a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság emberiesség elleni bűncselekmények miatti vizsgálatának megszüntetését. Az alkudozás részeként több mint száz venezuelai kormánytisztviselő elleni szankciók megszüntetését is kérte.
Két további forrás szerint Maduro arra is utalást tett, hogy ha távozna, a hatalmat ideiglenesen Delcy Rodríguez alelnök venné á az új választásokig.
Trump azonban a feltételek nagy részét elutasította, és egyértelművé tette: egy héten belül látni akarja Maduro távozását. A határidő lejártával az amerikai elnök bejelentette, hogy a venezuelai légteret az Egyesült Államok „lezárta”.
Washington hetek óta katonai erődemonstrációt folytat Venezuela térségében. Az amerikai haditengerészet hadihajói és repülőgépei olyan járművek ellen hajtanak végre műveleteket, amelyeket kábítószercsempészettel hoznak összefüggésbe. A Kongresszus jelenleg is vizsgálja az akciók során történt haláleseteket – eddig több tucat ember vesztette életét.
Trump az akciók indoklásakor azt mondta: az Egyesült Államok „fegyveres konfliktusban áll” a kábítószerkartellekkel, amelyek listájukon külföldi terrorszervezetként szerepelnek. A múlt héten pedig arról beszélt, hogy hamarosan a szárazföldön is megkezdődnek a rajtaütések.
A venezuelai elnök szerint mindez az USA által előkészített fegyveres konfliktus előszobája. Egyes elemzők úgy látják: Washington célja valójában az, hogy a venezuelai hadsereget távozásra bírja a hatalmához görcsösen ragaszkodó Madurótól – akit a Biden-kormányhoz hasonlóan Trump-adminisztráció sem ismer el legitim államfőként.
Az amerikai hatóságok Madurót a Kartel de los Soles nevű bűnszervezet egyik vezetőjének tartják, és 50 millió dolláros vérdíjat tűztek ki a fejére.
A határidő lejárt, a helyzet továbbra is robbanásveszélyes – a következő hetek dönthetik el, hogy Washington és Caracas konfliktusa diplomáciai vagy katonai irányba mozdul-e tovább.
ČTK
Nyitókép forrása: SITA
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


