Trump úgy gondolja, hogyha megbukik, úgy összeomlik Amerika

Trump úgy gondolja, hogyha megbukik, úgy összeomlik Amerika

Az elnök a Fox televíziónak adott interjúban fogalmazta meg markáns véleményét.

Ha engem valaha is elmozdítanának, akkor a piacok összeomolnának, és mindenki szegényebb lenne

– állította az amerikai elnök a televízió riporternőjének. Majd hozzátette, hogy – mint fogalmazott – nem is tudja, hogyan lehet egyáltalán eltávolítani valakit, aki „szuper munkát végez”.

Hírdetés

Az elnök – kérdésekre válaszolva – kitért két korábbi munkatársára, Paul Manafort volt kampánymenedzserre és Michael Cohenra, aki több mint tíz évig volt a személyes ügyvédje. Manafortot a hét elején mondták ki nyolc rendbeli banki és adócsalásban bűnösnek, Cohen pedig, aki még a vádemelés előtt vádalkut kötött és szintén bűnösnek mondta magát banki és adócsalásban, eskü alatt azt vallotta, Donald Trump utasította őt arra, hogy kövessen el bűncselekményt, megsértve a kampányfinanszírozási törvényt azzal, hogy fizessen a hallgatásukért két nőnek, akik azt állították, évekkel korábban viszonyuk volt vele.

Trump az interjúban – mint korábban közzétett mikroblog-bejegyzéseiben – dicsérte Manafortot. „Az egyik ok, amiért oly nagyon tisztelem Manafortot, hogy végigcsinálta ezt a pert” – jelentette ki, utalva ezzel Michael Cohenra is, akiről még szerdán azt írta Twitter-bejegyzésében, hogy történeteket talált ki annak érdekében, hogy alkut kössön a bírósággal.

A Fox televíziónak most sokkal enyhébben fogalmazott Cohenról. „Ez az ember valószínűleg mellettem állt csaknem tíz éven keresztül” – mondta, majd szó szerint kijelentette: „mindig szimpatikus pasasnak találtam őt”.

Trump nem kívánt kitérni arra, hogy az ítélet meghozatala után vajon kegyelemben részesíti-e Paul Manafortot. Nem erősítette meg, de nem is cáfolta ennek lehetőségét.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »