Az amerikai elnök, Donald Trump vasárnap kijelentette, hogy „a lehető leghamarabb” ismét találkozni fog Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Továbbá bejelentette, hogy néhány európai vezető hétfőn és kedden az Egyesült Államokba látogat, hogy tárgyaljanak az ukrajnai háború befejezéséről. A TASR hírügynökség a CNN televízióra hivatkozva számolt be erről.
„A lehető leghamarabb. A következő napokban. Megoldjuk, ami az orosz-ukrán helyzetet illeti. Meg fogjuk oldani” – mondta Trump újságíróknak a Putyinnal való következő találkozójáról, miután visszatért New Yorkból, ahol részt vett az amerikai nyílt teniszbajnokság (US Open) férfi egyes döntőjén.
Oroszország vasárnapra virradó éjszaka indította eddigi legnagyobb légi támadását Ukrajna ellen, amelynek során több mint 800 drónt vetett be, és először talált el egy ukrán kormányzati épületet Kijevben.
„Nem vagyok elragadtatva attól, ami ott történik. Bízom benne, hogy megoldjuk. De nem vagyok elégedett ezzel. Semmivel sem vagyok elégedett, ami ehhez a háborúhoz kapcsolódik” – mondta Trump.
A CNN szerint a Fehér Ház vezetője azt is megjegyezte, hogy néhány európai vezető a hét elején egyénileg keresi fel a Fehér Házat, de további részleteket nem közölt.
Trump nem sokkal korábban azt is elmondta az újságíróknak, hogy kormánya készen áll arra, hogy elindítsa az Oroszország elleni szankciók második szakaszát az ukrajnai invázió miatt.
Teraz.sk
Nyitókép forrása: AP Photo/Manuel Balce Ceneta
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


