Trump szerint Amerika visszatért, és erősebb, mint valaha

Amerika visszatért, és az Egyesült Államok erősebb, mint valaha – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök kedden, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű plenáris ülésén felszólalva.

Beszéde elején Trump az amerikai gazdaság teljesítményét, a beruházások növekedését, az illegális bevándorlás visszaszorítását, a bűnözés csökkentését és a hadseregre fordított kiadások emelését sorolta fel kormányzatának fő eredményeiként.

Úgy fogalmazott, hogy

elődjétől „sötét korszakot” örökölt, amelyet a kormányzásával „Amerika aranykorává” változtatott.

Hírdetés

Az elnök a gázai háború lezárását és további hét fegyveres konfliktus rendezését is a saját külpolitikai eredményei között említette, az ukrajnai háborúról pedig azt mondta, hogy szerinte hamarabb sikerül lezárni, mint sokan gondolják.

„Míg mások beszéltek, én cselekedtem. Míg mások a békéről beszéltek, én békét teremtettem. Míg mások figyelmen kívül hagyták a fenyegetéseket, én szembeszálltam velük”

– hangoztatta Donald Trump.

MTI/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »