Trump-rendelet: válaszlépések jöhetnek

Heves reakciókat váltott ki Donald Trump friss rendelete, amellyel ideiglenesen hét muszlim ország állampolgárainak megtiltotta, hogy beutazzanak az Egyesült Államokba. Több helyen tüntetések voltak, az érintett országok pedig válaszlépéseket fontolgatnak: például megtagadhatják az amerikai állampolgárok beengedését. Bár az kérdés, hogy ez mekkora csapást jelent. Az amerikai média sorra mutatja be az intézkedés „áldozatait”, közben a közösségi oldalakon többen üdvözölték Trump döntését.

Több amerikai nemzetközi repülőtéren is százak tüntettek a beutazási rendelet miatt. A seattle-i reptér várójában a tiltakozók Trump-ellenes jelszavakat skandáltak, rasszistának nevezték az elnököt. A rendőröknek könnygázt is be kellet vetni ellenük, többeket őrizetbe is vettek.

Amerika-ellenesnek titulálták a tüntetők az intézkedést

A washingtoni, a los angelesi, a new yorki és a chicagoi légikikötőkben azonban békésen zajlottak a tüntetések. A tiltakozók között sok muszlim származású is volt, de civil szervezetek és demokrata párti politikusok is részt vettek a tüntetéseken.

– A muszlimok kitiltása valójában Amerika-ellenes, szemben áll mindennel, amelyért az igazi amerikaiak kiállnak. Alkotmányellenes, gonosz és szívtelen döntés. Azért vagyunk itt, hogy támogassuk a bevándorlókat, akiknek joguk van itt lenni – mondta az egyik tüntető.

Az amerikai elnök első rendeletei között azonnal hatállyal beutazási tilalmat rendelt el hét, többségi muszlim vallású ország állampolgáraival szemben, valamint megtiltotta a szíriai menekültek és bevándorlók befogadását. Szombaton azt mondta, véget kell vetni a terrorista-importnak, és csak azokat szabad beengedni az országba, akiket szigorúan leellenőriztek és nem jelentenek veszélyt. Azt pedig visszautasította, hogy rendelete muszlim-ellenes lenne.

Tüntetők tiltakoznak Donald Trump amerikai elnök bevándorlást korlátozó intézkedései miatt a New York-i John F. Kennedy repülőtéren 2017. január 28-án

– Ez nem muszlim-tilalom, hanem a terrorizmus elleni intézkedés, amely jól működik – mondta Donald Trump. Szigorú korlátozásokra és rendkívül szigorú átvilágítási rendszerre kell számítani, amilyennek már évek óta lennie kellett volna ebben az országban – tette hozzá az amerikai elnök.

Voltak, akiket a levegőben “ért” a rendelet érvénybe lépése

A rendelet bejelentése után mintegy 180 embertől tagadták meg különböző légitársaságok, hogy felszálljanak Amerikába tartó járatokra. Köztük többen érvényes amerikai tartózkodási engedéllyel, vagy zöldkártyával is rendelkeztek, és rokonaikat látogatták meg a közel-keleten. Vissza azonban már nem tudtak menni.

Többeket pedig már amerikai repülőtereken vettek őrizetbe közvetlenül landolás után. Még a levegőben voltak, amikor a rendelet érvénybe lépett, így az országba már nem engedték be őket.

Hét, a new yorki reptéren feltartóztatott irakinak az ügyét azonnal felkarolta az Amerikai Polgári Szabadságjogok Uniója nevű civil szervezet, és egy körzeti bírónál elérték, hogy rájuk ne vonatkozzon a tiltás. A bírónő elrendelte, hogy a rendelet kihirdetése idején már az ország területén, vagy oda éppen útban lévő, vízummal vagy tartózkodási engedéllyel rendelkezőket ne lehessen kitiltani, vagy őrizetbe venni.

A hír hallatán százak gyűltek össze a bíróság épülete előtt, és hősként ünnepelték az ügyvédeket.

A támogatók a közösségi médiában üzentek

Miközben az amerikai és a nemzetközi médiát elöntötték a tiltakozókról szóló beszámolók, addig a szigorítással egyet értők véleményét szinte csak a közösségi médiában lehet olvasni.

Hírdetés

Az egyik kommentelő szerint, mindenki azzal a 170 emberrel foglalkozik, akiknek némi kényelmetlenséget okozott az elnöki rendelet, miközben százezrek özönlenek be naponta az Egyesült Államokba. “Bocs, hogy kellemetlenséget okoz nektek, ha megvédjük Amerikát” – tette hozzá.

Tüntetők tiltakoznak Donald Trump amerikai elnök bevándorlást korlátozó intézkedései miatt a San Franciscó-i repülőtéren 2017. január 28-án

Egy másik pedig azt írta, “Trump tilalma az ellen a fenyegetés ellen irányul, amelyet rengetegen figyelmen kívül hagynak. Európa is figyelmen kívül hagyta, kaptak is cserébe a terrorból és a szexuális bűncselekményekből” – figyelmeztetett a hozzászóló.

Irak és Irán feldúltan fogadta a rendeletet

Az elnöki rendeletben érintett országok közül már többen tiltakoztak. Irán még szombaton feldúltan fogadta a hírt, és válaszlépésekkel fenyegetőzött. A külügyminiszter vasárnap a közösségi médiában azonban már azt írta, a washingtoni tiltás ellenére szívesen látnak minden amerikait, akiknek már van érvényes iráni vízuma.

Az iraki parlament külügyi bizottsága szerint tisztességtelen az amerikai döntés, mert Irak a terrorizmus elleni harc frontvonalában áll, harcol az Iszlám Állam és a terroristák ellen, és 5 ezer amerikai katona állomásozik az országban.

Nem csak az érintett országok tiltakoznak 

Angela Merkel német kancellárnak az a meggyőződése, hogy senkit sem lehet a terrorizmus elleni küzdelemre hivatkozva “általános gyanú alá helyezni” származása vagy vallása miatt.

Theresa May brit miniszterelnök vasárnap utasította a külügyminisztériumot és a belügyminisztériumot arra, hogy az ügyben vegyék fel a kapcsolatot Washingtonnal.

Trump intézkedését Boris Johnson vasárnap külön is elítélte. A brit külügyminiszter Twitter-bejegyzés formájában közzétett állásfoglalása szerint “megosztó és hibás”, ha valakit nemzetisége alapján megbélyegeznek. Johnson hangsúlyozta azt is, hogy London megvédi a brit állampolgárok jogosultságait és szabadságjogait otthon és külföldön egyaránt.

Az elsők között fejezte ki helytelenítő véleményét Francois Hollande francia elnök, aki leszögezte, hogy miközben Trump elutasítja a menekültek érkezését, Európa teljesítette kötelességeit, és “ezt szóvá kell tennünk”. Trumpot arra kérte a szombaton folytatott telefonbeszélgetésükben, hogy tartsa tiszteletben a menekültek jogait.

Marco Minniti olasz belügyminiszter pedig óva intett attól, hogy bárki egyenlőségjelet tegyen a bevándorlás és a terrorizmus között.

Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Egy szíriai gyermek szemével című blogbejegyzésében ezt írta: “Mindenki tiszteletet érdemel hitétől, nemétől és nemzetiségétől függetlenül”. A főképviselő kijelentette, az európaiak továbbra is támogatják, befogadják és ellátásban részesítik mindazokat, akik háborúk elől menekülnek, mivel “szívünk és lelkiismeretünk szerint” ez a helyes cselekedet. Véleménye szerint ez a módja, hogy Európa hű maradjon a mindenkit magába foglaló emberi közösséghez és egyúttal saját érdekeihez is.

Kanada válasza

Kanada jelezte: szívesen látja a háború és az üldöztetés elől menekülőket, függetlenül vallási hovatartozásuktól.

Kanada jelezte: szívesen látja a háború és az üldöztetés elől menekülőket, függetlenül vallási hovatartozásuktól.

“Azoknak, akik az üldöztetés, a terror és a háború elől menekülnek. Kanada üdvözöl titeket, függetlenül a vallásotoktól. A sokféleség a mi erőnk. Üdvözlünk Kanadában” – írta Justin Trudeau kanadai miniszterelnök a Twitteren megjelent bejegyzésében, amelyet egyes amerikai sajtóorgánumok Trump rendeletére adott válasznak könyveltek el.

Voltak, akik üdvözölték a szigorítást

Eközben nacionalista és szélsőjobboldali erők, köztük Geert Wilders, a holland Szabadságpárt (PVV), Matteo Salvini, az olasz Északi Liga, valamint Frauke Petry, az Alternatíva Németországnak (AfD) párt vezetője, üdvözölte az amerikai szigorításokat.

Követendő példaként beszélt Trump döntéséről Milos Zeman cseh államfő is.

“Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke védelmezi országát, az állampolgárok biztonságát tartja szem előtt. Pontosan azt teszi, amit az Európai Unió elitje nem tesz” – tolmácsolta a cseh köztársasági elnök véleményét Jirí Ovcácek szóvivő a Twitteren közölt bejegyzésében szombaton.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »