Trump: Pence miért nem másította meg a választási eredményt

Trump: Pence miért nem másította meg a választási eredményt

A tavaly január 6-i, a törvényhozás elleni támadást vizsgáló kongresszusi bizottságnak arra kellene keresnie a választ, hogy Mike Pence akkori alelnök miért nem utasította el több olyan tagállam elektorainak szavazatát, amelyekben ellenfele, Joe Biden nyert – írta kedden nyilvánosságra hozott közleményében Donald Trump volt amerikai elnök.

Former President Donald Trump speaks at a rally, Saturday, Jan. 29, 2022, in Conroe, Texas. (Jason Fochtman/Houston Chronicle via AP)

Trump – Jason Fochtman/Houston Chronicle via AP

Hírdetés

Pence alelnökként egyben a szenátus elnöke is volt, s ekként az ő feladata volt levezényelni az elnökválasztás eredményét megerősítő törvényhozási ülést. Eközben rohanták meg tiltakozók az épületet, miután Trump beszédet mondott híveinek a Capitoliumtól nem messze.
   
Pence az ülés előtt többször világossá tette Trumpnak, hogy nem áll módjában megváltoztatni az elnökválasztás eredményét.
   
Republikánus és demokrata párti jogalkotók most egyaránt a szövetségi szavazatszámlálást szabályozó törvény módosításának lehetőségeit vizsgálják, s az egyik javasolt módosítás annak világosabbá tétele, hogy az alelnök szerepe pusztán ceremoniális.
   
Demokrata párti politikusok szerint pusztán egyértelműsítésről van szó, de Trump szerint a törvényhozói bizottságban „kóklerek, hazugok és árulók” ülnek, és igenis, szerinte Mike Pence „a felderített rengeteg csalás és szabálytalanság” miatt visszaküldhette volna ellenőrzésre egyes tagállamok választási eredményeit.
   
A bizottságnak a volt elnök szerint arra kellene összpontosítania, hogy „Mike Pence miért nem küldte vissza javításra vagy megerősítésre a voksokat, miközben világos, hogy megtehette volna”.

Second former key Pence aide meets with Jan. 6 panel: report | TheHill

Pence – thehill.com   

A Trump-közleményről tudósító The Washington Post című napilap megjegyezte: nincs bizonyíték arra, hogy a Biden által megnyert, úgynevezett csatatér-államokban a választást érdemben befolyásoló, széleskörű csalás történt volna.
 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »