Trump ösztökélésére a jordán légierő lecsapott az Iszlám Állam célpontjaira Dél-Szíriában

A hivatalos jordániai hírügynökség, a Petra (a hajdani nabateus királyság fővárosáról elnevezve – H. J.) csak jó egy nappal az esemény után, ma este jelentette, hogy a királyság légiereje támadást indított a Dél-Szíriában is garázdálkodó dzsihadisták állásai ellen. A jordán hadsereg, leginkább a légierő az elmúlt időszakban néhányszor már intézett támadást az Iszlám Állam szíriai állásai ellen, ám attól fogva, hogy 2014 végén a terroristák lelőtték a királyság egyik repülőgépét, a pilótát elfogták, majd ketrecbe zárva elevenen elégették, a légicsapások abbamaradtak. Egészen tegnap estig.

Hírmagyarázók rámutatnak, hogy a jordán légierő egy nappal azután hajtotta végre a támadást Dél-Szíriában, hogy II. ’Ábdulláh király Washingtonban tárgyalt Ronald Trump amerikai elnökkel. A jelek szerint Trump az iszlamista terroristák elleni erőteljesebb föllépésre ösztökélhette a jordán uralkodót, akinek valószínűleg további katonai és gazdasági segítséget is ígért.

Közben az El-Mászdár katonapolitikai hírportál nem sokkal ezelőtt arról adott hírt, hogy az iszlamista terror ellen küzdő, Washington irányította koalíció egy pilóta nélküli repülője lecsapott egy dzsihadistákat szállító katonai járműre a szíriai-török határ közelében, de még szíriai területen. Helybeli beszámolókra hivatkozva a hírportál úgy tudja, hogy a Báb el-Hává határállomás közelében közlekedő jármű tele volt terroristával, s a légitámadás következtében mindannyian meghaltak.

Hírdetés

A Szíriai Arab Hadsereg ma délután felszabadította a stratégiailag fontos Hajján gázmezőket Palmüra (Tádmúr) kormányzóság nyugati részében. A Bassár el-Ászád elnök parancsnokolta kormányerők 5. Légiója és a Sahín Csoport csak elhúzódó harc után volt képes legyűrni az Iszlám Állam fegyvereseit.

Az El-Mászdár hírportál szerint az iszlamista terroristák a visszavonulásuk előtt teljesen tönkretették a gázkitermelő létesítményeket, s ezáltal több millió szíriai lakos marad gázellátás nélkül az elkövetkezendő hónapokban.

El-Kudszi – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »