Trump: Örökre véget vetünk a járványnak

Trump: Örökre véget vetünk a járványnak

Nyitókép: reprofotó/Twitter

A koronavírus elleni oltóanyag gyors kifejlesztését, illetve az amerikaiak rendkívüli kitartását és erejét méltatta Donald Trump leköszönő amerikai elnök helyi idő szerint csütörtökön elmondott, Twitteren közzétett újévi videóüzenetében.

Beszédében Trump kiemelte a vakcinafejlesztés gyorsaságát, amelyet „igazi, példa nélküli csodának” nevezett, és leszögezte, hogy az oltás már 2021 elején elérhető lesz minden amerikai számára.

Emlékeztetett arra, hogy míg egy vakcina kifejlesztése általában tíz évet is igénybe vesz, az Egyesült Államoknak ez kilenc hónap alatt sikerült.

Hírdetés

„Örökre véget vetünk a járványnak”

– jelentette ki az elnök, hozzátéve, hogy az embereknek nem szabad elfelejteniük, honnan jött a vírus.

Köszönetét fejezte ki továbbá a kutatóknak, a hadseregnek és az orvosoknak, akik lehetővé tették a munkálatokat, illetve méltatta a járvány miatt elrendelt gazdaságösztönző intézkedéseket. Beszédében kitért a migráció megállítására is, amellyel szerinte megvédték az amerikai dolgozók érdekeit, valamint kiemelte, hogy Washingtonnak „történelmi békéket” sikerült kötnie a Közel-Keleten.

pic.twitter.com/2kYtZF8Mei — Donald J. Trump (@realDonaldTrump) December 31, 2020

MTI


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »