Trump: Orbán jó munkát végzett, Európa-szerte tisztelik

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Fehér Házban találkozott Donald Trump amerikai elnökkel, akivel négyszemközti megbeszélést folytatott, majd pedig a magyar és az amerikai delegáció plenáris ülésen vett részt. Az Orbán politikájára és a magyar demokrácia helyzetére vonatkozó kérdésre Trump azt válaszolta, hogy az emberek szerinte tisztelik Orbánt, akiről tudja, hogy „kemény ember”, és aki sokak szerint helyesen lépett fel a bevándorlás tekintetében is. Trump szerint Európában óriási problémák abból is fakadnak, hogy máshogy csinálták, mint a magyar miniszterelnök.

A magyar kormányfő gépe magyar idő szerint 16 óra 15 perckor szállt le Washingtonban. Eredetileg 20 órára tervezték a találkozó kezdetét, végül 20:11-kor érkezett meg Orbán a Fehér Házhoz, ahol Trump fogadta. Kezet fogtak, mosolyogva váltottak néhány szót, aztán bementek az épületbe. A Trumppal folytatott kétoldalú tárgyalást 45 percesre szánták az amerikai elnök nyilvános naptárja szerint.

Orbán Viktor a protokoll szerint bejegyzést írt a vendégkönyvbe. A két vezető a négyszemközti megbeszélés után az ovális irodában sajtónyilatkozatot tett. Trump megköszönte Orbánnak, hogy ott van. Szerinte Orbánt Európa-szerte tisztelik. Azt mondta, hogy hozzá hasonlóan „egy kicsit ellentmondásos személyiség”, de ezzel nincsen baj. Szerinte a magyar miniszterelnök jó munkát végzett, biztonságban tartotta Magyarországot. Azt mondta, kicsit már megismerték egymást Orbánnal, a további megbeszélésükön szó lesz a NATO-ról, kereskedelmi kérdésekről is.

Orbán utána megkérdezte, hogy ő is szólhat-e. Azt mondta, nagyon büszkék arra, hogy sok magyar hozzájárult az Egyesült Államok rendkívüli fejlődéséhez. Azt mondta, nagyon örül, hogy újra a Fehér Házban lehet, ahol húsz éve járt először, újra fiatalnak érzi magát.

A várakozásai szerint erősíteni lehet majd a két ország stratégiai szövetségét, és globális politikai kérdéseket is meg akar beszélni. Szerinte sok kérdésben hasonló a megközelítésük: „Közösen lépünk fel az Egyesült Államokkal az illegális migráció és a terrorizmus ellen” – mondta, és kiemelte, hogy megvédik a keresztény közösségeket is világszerte.

Erre Trump hozzátette, hogy Orbán nagyszerű munkát végzett a keresztény közösségek védelmében, és a két ország kapcsolata nagyon jó.

A nyilatkozatok után az újságírói kérdések szinte kizárólag a Kínával folytatott kereskedelmi konfliktusra, vagy amerikai belpolitikára vonatkoztak.

Hírdetés

Az Orbán politikájára és a magyar demokrácia helyzetére vonatkozó kérdésre Trump azt válaszolta, hogy az emberek szerinte tisztelik Orbánt, akiről tudja, hogy „kemény ember”, és aki sokak szerint helyesen lépett fel a bevándorlás tekintetében is. Trump szerint Európában óriási problémák abból is fakadnak, hogy máshogy csinálták, mint a magyar miniszterelnök.

Orbán ehhez azt mondta a gettysburgi beszédre utalva, hogy a magyar kormány az emberektől, az emberekért és az emberek által dolgozik. Többször is megválasztották a kormányt, és boldogan szolgálják az országot, a 2011-ben elfogadott alkotmány pedig bevált.

Mielőtt további kérdést tehettek volna fel ezen a vonalon, Trump itt közbevágott, hogy Magyarország NATO-tag, és nagyon jó tag, szerinte ezt meg kell említeni. A következő kérdés pedig már újból Trumphoz szólt, és amerikai belpolitikára vonatkozott.

Utána elmentek a plenáris megbeszélésre, amin magyar oldalról többek között részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, és Kumin Ferenc európai és amerikai kapcsolatok fejlesztéséért felelős helyettes államtitkár, míg Trump mellett ott volt Mike Pence amerikai alelnök, és John Bolton nemzetbiztonsági főtanácsadó is. Egyelőre nem tudni, ott miről volt szó pontosan.

Orbán Viktor az M1-nek nyilatkozva azt mondta, hogy mind a gazdaságpolitika, mind a külpolitika, mind a biztonságpolitika területén megerősítették a szövetségesi kapcsolatokat, csakúgy mint a migráció és az üldözött keresztények ügyében.

Kereskedelem, energetikai és kiberbiztonság

2010-es megválasztása óta most először az amerikai elnökkel tárgyal Washingtonban Orbán Viktor. A Fehér Ház múlt keddi közleménye szerint a „régóta fennálló kapcsolatok elmélyítésének érdekében” tárgyalnak majd egyebek mellett kereskedelmi, energetikai és kiberbiztonsági kérdésekről. Emellett – mivel mindkét ország NATO-tag –, a nemzetekre rótt biztonsági felelősségről is szó lesz, és az ország csatlakozásának 20. évfordulójáról is megemlékeznek.

index


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »