Trump "nem szereti ezt az agressziót", de még mindig nem mondta le a találkozót Putyinnal

Trump "nem szereti ezt az agressziót", de még mindig nem mondta le a találkozót Putyinnal

A stratégiai stabilitásról, a kétoldalú kapcsolatokról és a regionális konfliktusokról kíván tárgyalni amerikai hivatali partnerével, Donald Trumppal Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton Buenos Aires-i találkozóján.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője elmondta, Putyin elsősorban a kétoldalú viszonyról szeretne eszmecserét folytatni Trumppal. Úgy vélekedett, hogy a feleknek nem minden kérdésben kell megegyezni, de kommunikálni kötelező egymással, ami az egész világ érdekében áll.

Peszkov hozzátette, hogy Putyin és Trump a G20-csoport argentínai csúcstalálkozójának alkalmából ül le külön tárgyalni, szombaton helyi idő szerint dél körül, a harmadik munkatanácskozás előtt, ezért az időkeretek meglehetősen kemények lesznek.

Hírdetés

A szóvivő elmondta, hogy orosz elképzelés szerint indításként a két elnök négyszemközti megbeszélést tart majd, azután pedig a delegációk tagjainak bevonásával megkezdődnek a kétoldalú hivatalos tárgyalások, amelyek mintegy egyórásak lesznek.

A találkozó megtartásával kapcsolatban kételyek merültek fel, mert Trump a Kercsi-szorosban történt vasárnapi orosz-ukrán tengeri incidens nyomán kijelentette: még nem döntötte el, hogy találkozzon-e Putyinnal Buenos Airesben. Az amerikai elnök úgy fogalmazott: "nem szereti ezt az agressziót, egyáltalán nem akar ilyen agressziót".

Jurij Usakov, az orosz elnök külügyi tanácsadója szerda este azt mondta, hogy a találkozót alaposan előkészítették, és hogy a megbeszélendő témák köre teljes egészében a két vezető döntésétől függ.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »