Trump megszólalt a bomba-ügyben

Civilizáltabb hangnemet szorgalmazott az amerikai politikai élet szereplői körében Donald Trump elnök egy választási kampányrendezvényen szerdán este, miután szerdán több demokrata párti politikus címére és a CNN hírtelevízió szerkesztőségébe küldtek robbanószerkezetet, vagy fehér port.

Az elnök egy wisconsini nagygyűlésen – miközben ismét elítélte a történteket és ígéretet tett az elkövetők mihamarabbi kézre kerítésére – azt hangoztatta, hogy a politikai arénában szereplőknek fel kell hagyniuk politikai ellenfeleik becsmérlésével.

Senkinek nem szabad a politikai ellenfeleit gazemberekhez hasonlítania, ami pedig gyakran megtörténik

– fogalmazott Trump. Azt hangsúlyozta, hogy a politikai erőszak, vagy az ezzel való fenyegetődzés az amerikai demokrácia elleni támadás. Egyetlen nemzet sem lehet sikeres, ha eltűri az erőszakot vagy az erőszakkal történő fenyegetődzést, mint a politikai megfélemlítés eszközét.

Az ilyen magatartást erőteljesen vissza kell utasítani és határozottan el kell járni vele szemben

Hírdetés

– hangsúlyozta az amerikai elnök. Emellett szorgalmazta azt is, hogy a politikai élet szereplői hagyjanak fel egymás morális lejáratásával. Üzent a sajtónak is, szerinte a médiának szintén megvan a maga felelőssége abban, hogy megteremtse a civilizált hangnemet és abbahagyja a végtelen ellenségeskedést, az állandó negatív, gyakran hamis alapokon nyugvó támadásokat és ilyen történetek tálalását. Úgy fogalmazott:

azt akarjuk, hogy mindenki békességben és harmóniában éljen együtt, erre képesek is vagyunk és ez meg is fog történni.

Szerda délután Hillary Clinton – Trump demokrata párti vetélytársa a 2016-os elnökválasztáson – a megosztottsággal terhes politikai légkört okolta a robbanószerkezetek elhelyezéséért. Jeff Zucker, a CNN hírtelevízió elnöke kifejezetten Donald Trumpot és a Fehér Ház szóvivőjét, Sarah Huckabee Sanderst tette felelőssé a történtekért, mert – mint fogalmazott – „nincsenek tisztában azzal, hogy a szavak számítanak”.

 


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »