Donald Trump amerikai elnök vasárnap kijelentette, hogy képes lenne megoldani az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) pénzügyi nehézségeit. A Politico hírportálnak adott nyilatkozatában egyúttal elutasította azt az elképzelést is, hogy az ENSZ székhelyét elköltöztessék New Yorkból – tájékoztat a TASR hírügynökség.
Trump egy telefonos interjúban közölte: meg tudná győzni a tagállamokat, hogy fizessék be elmaradt tagdíjaikat. Arról azonban nem nyilatkozott, hogy az Egyesült Államok kifizeti-e azt a több milliárd dollárt, amellyel a világszervezetnek tartozik.
A Fehér Ház feje saját bevallása szerint nem tudta, hogy az Egyesült Államok nem teljesítette kötelezettségeit az ENSZ felé, de meggyőződését fejezte ki, hogy a pénzügyi problémát nagyon gyorsan megoldaná, ha a szervezet erre kérné.
„Ha odajönnének Trumphoz és elmondanák ezt neki, mindenkit meggyőznék a fizetésről, ahogyan a NATO-t is meggyőztem” – mondta Trump. „Csak fel kell hívnom ezeket az országokat… és perceken belül kiállítják a csekkeket” – jelentette ki.
Guterres: Az ENSZ a pénzügyi összeomlás szélén áll
A nyilatkozat azután érkezett, hogy a The New York Times megírta: az ENSZ magas rangú tisztségviselői figyelmeztettek, hogy pénzhiány esetén a szervezetnek korlátoznia kell működését, vagy akár be is kell zárnia New York-i székházát.
Trump ezt határozottan elutasította. „Nem gondolom, hogy ez helyes lenne. Az ENSZ nem megy el New Yorkból, és nem hagyja el az Egyesült Államokat, mert az ENSZ-ben hatalmas potenciál rejlik” – mondta a szervezetről, amelyet eddig gyakran kritizált. „Amikor én már nem leszek itt, hogy elsimítsam a háborúkat, az ENSZ megteheti majd” – tette hozzá.
Az ENSZ elutasította Trump vasárnapi szavainak kommentálását. Az amerikai elnök ebben a hónapban írt alá egy rendeletet az USA kilépéséről az ENSZ 66 szervezetéből, ügynökségéből és bizottságából. Kormánya rendszeresen úgy állítja be a nemzetközi szervezeteket, mint eszközöket arra, hogy más országok kihasználják az Egyesült Államokat – írta a Politico.
Teraz.sk
Nyitókép forrása: AP Photo/Mark Schiefelbein
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


