Trump különmegbízottja kizárta, hogy Ukrajna a NATO tagja legyen

Trump különmegbízottja kizárta, hogy Ukrajna a NATO tagja legyen

Ukrajna nem fog csatlakozni a NATO-hoz, tagsága nem lehet vita tárgya – mondta Keith Kellogg amerikai különmegbízott a Fox Newsnak adott interjújában.

„Hadd mondjak egy példát – egy olyat, ahol nagyon egyértelműek voltunk. A NATO nincs napirenden. Önök nem lesznek a NATO részei. Ez nem újdonság. Ezt 2008 februárja óta mondjuk, amikor (az akkori moszkvai amerikai nagykövet – a szerk.) William Burns azt mondta (az akkori külügyminiszternek – a szerk.) Condoleezza Rice-nak, hogy ez már túl sok. Erről már 2013-ban is írtam.”

– mondta Kellogg az interjúban.Donald Trump Oroszország- és Ukrajna-ügyi különmegbízottja ugyanakkor rámutatott lehetséges alternatívákra is, amelyeket Ukrajna szerinte követhetne – írja az NV ukrán portál.

„Vannak más megoldások, amelyeket használhatnak. Tehát ne vágjunk bele egy problémába csak úgy, hogy kimondjuk, és nincs megoldás – pedig van. És ez mindenre vonatkozik, amiről beszélünk. Elég jó eredményekre számítunk a jövő héten Londonban. Legalábbis én ebben hiszek.”

Hírdetés

– mondta az elnöki különmegbízott. Marco Rubio amerikai külügyminiszter közelmúltbeli kijelentését kommentálva, miszerint az Egyesült Államok esetleg kilép az Oroszország és Ukrajna közötti békeközvetítésből – ezt egyébként Trump is megerősítette a minap -, ha a háborút nem sikerül megoldani, Kellogg azt mondta:

„Ez keményen hangzott, de keményen kellett hangzania. (…) Mert elegünk van abból, ami történik. Túl sok más globális kérdés van, amivel az Egyesült Államoknak foglalkoznia kell, és ez a háború már túl régóta tart. De szerintem van egy lehetőség. Mi lefektettük azt, amit én technikai tervnek neveznék.”

Április 16-án Mark Rutte NATO-főtitkár kijelentette, hogy Ukrajna útja a NATO-tagság felé változatlan és visszafordíthatatlan, bár nem lesz része az Oroszországgal kötött esetleges békemegállapodásnak. Két héttel előtte egy névtelenséget kérő NATO-tisztviselő az NV brüsszeli tudósítójának azt mondta, hogy a szövetség politikája Ukrajna jövőbeli NATO-tagságával kapcsolatban nem változott – írja a lap.

Március 31-én Donald Trump amerikai elnök azt mondta, hogy Ukrajna „soha” nem lesz NATO-tag. Azt is állította, hogy Oroszország azért indította el teljes körű invázióját Ukrajna ellen, mert elődje, Joe Biden jelezte, hogy Ukrajna esetleg csatlakozhat a szövetséghez.

Euronews


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »