Donald Trump amerikai elnök vasárnap a Truth Social platformján ismét azzal vádolta Ukrajnát, hogy nem mutat elég „hálát” Washington támogatásáért az orosz erők inváziója elleni harcban. Ismét bírálta elődjét, Joe Bident, és felrótta Európának, hogy továbbra is olajat vásárol Oroszországtól. Ez azzal egy időben történt, hogy Genfben zajlanak a tárgyalások a két ország képviselői, valamint Nagy-Britannia, Németország és Franciaország képviselői között az Ukrajnára vonatkozó amerikai béketervezetről.
„AZ UKRÁN ‘VEZETÉS’ SEMMILYEN HÁLÁT NEM MUTATOTT ERŐFESZÍTÉSEINKÉRT, ÉS EURÓPA TOVÁBBRA IS OLAJAT VÁSÁROL OROSZORSZÁGTÓL” – írta Trump.
Az amerikai elnök bejegyzésének nagy részében megismételte korábbi állításait. Szerinte az orosz-ukrán háború „soha” nem kezdődött volna el, ha az USA-nak és Ukrajnának „erős és hozzáértő” kormánya lett volna.
„Jóval azelőtt elkezdődött, hogy én hivatalba léptem volna a második ciklusra, az álomkóros Joe Biden adminisztrációja alatt, és azóta csak romlott a helyzet” – közölte Trump.
– folytatta az amerikai elnök.
Nagy betűkkel továbbá azt írta, hogy egy olyan háborút örökölt, „amelynek soha nem szabadott volna elkezdődnie, egy háborút, amely mindenki számára veszteség, különösen azon milliók számára, akik oly feleslegesen haltak meg.”
Zárásként Trump megjegyezte, hogy az USA továbbra is „óriási mennyiségű fegyvert” ad el a NATO-nak, amely aztán Ukrajnába jut. Közben ismét bírálta elődjét, Bident, aki „mindent ingyen, ingyen, ingyen adott, BELEÉRTVE A ‘SOK’ PÉNZT IS!”.
Reuters, Körkép.sk
Nyitókép forrása: AP Photo/Jose Luis Magana
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


