Trump is csatlakozott a közösségi oldalhoz, amelyet korábban be akart tiltani

Donald Trump volt amerikai elnök regisztrált a fiatalok körében népszerű TikTok közösségi platformra, ahová fel is töltötték első videóját – írja az AP nyomán a Portfólió. A republikánus elnökjelölt korábban a kínai tulajdonban lévő platform betiltását szerette volna elérni, azóta azonban megváltoztatta véleményét.

A hivatalban lévő demokrata elnök, Joe Biden után republikánus ellenfele, Donald Trump is csatlakozott a TikTokhoz. A volt elnök bő másfél nap alatt 3,4 millió követést szerzett, illetve feltette első videóját is. Összehasonlításképp, Biden kampányfiókjának közel négy hónapos aktivitása alatt mindössze 342 ezer feliratkozója akadt.

Megtiszteltetés – mondta Trump első TikTok-videójában, amelyben a szombati, Newarkban rendezett Ultimate Fighting Championship (UFC) mérkőzésén integet a rajongóknak.

A Pew Research Center kutatása alapján az amerikaiak harmadja használja a TikTokot, azonban népszerűsége a 18 és 29 évesek között kiugró: az amerikai fiatalok 62 százaléka pörgeti a TikTokot.

NEW

Hírdetés

He tried to ban TikTok during his presidency, but now he’s joined it.

Donald Trump now has a verified TikTok account.

President Biden doesn’t have a personal TikTok account, but his campaign’s rapid response team has an official account there. pic.twitter.com/iyuKse6lVZ

— Yashar Ali 🐘 (@yashar) June 2, 2024

Az amerikai törvényhozás áprilisban fogadta el a TikTok betiltását kilátásba helyező jogszabályt. A Joe Biden elnök által aláírt törvény értelmében 270 nap áll a kínai ByteDance rendelkezésére, hogy eladja a TikTok amerikai eszközeit, különben betiltják a platformot az Egyesült Államokban.

Elnökként Trump rendelettel próbálta meg betiltani a TikTokot, mely szerint a kínai vállalatok által kifejlesztett és tulajdonukban lévő mobilalkalmazások elterjedése az Egyesült Államok számára nemzetbiztonsági fenyegetést jelent. A bíróságok azonban megakadályozták Trump intézkedését. Miután idén újabb erőfeszítések történtek az alkalmazás betiltására, a republikánus zászlóvivő kihátrált a lépés mögül, azzal érvelve, hogy a TikTok betiltása csak a Facebooknak kedvezne, amelyet a „nép valódi ellenségének” nevezett.

A Pew szerint az amerikaiak 59 százaléka tartja a TikTokot kisebb vagy nagyobb mértékű nemzetbiztonsági kockázatnak.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »