"Trump elszámította magát" – Teherán megpróbálja megmenteni az atomalkut

"Trump elszámította magát" – Teherán megpróbálja megmenteni az atomalkut

Donald Trump amerikai elnök félreismerte Iránt, mert azt hitte, hogy az iszlám köztársaság felmondja a 2015-ös többhatalmi nukleáris egyezményt, miután az Egyesült Államok kilépett belőle – mondta Haszan Róháni iráni elnök szerdán.

„Trump kijátszotta az első kártyáját, de elszámította a második lépést, mert Irán nem követte tervét” – idézte az ISNA félhivatalos iráni hírügynökség az államfőt.

Teherán úgy döntött, hogy megpróbálja megmenteni az atomalkut annak fennmaradó öt aláírójával, Oroszországgal, Kínával, Nagy-Britanniával, Franciaországgal és Németországgal együtt.

Róháni szerint országa bölcsen válaszolt Trump lépésére, és „megmutatta a világnak, hogy Irán válságokban nem érzelmeit követve, hanem észszerűen és tárgyilagosan” viselkedik.

A politikus mindemellett figyelmeztetett, hogy az Egyesült Államok sem kényszerrel, sem szankciókkal, sem kardcsörtetéssel nem érheti el, hogy Irán engedjen a nyomásnak atom- és rakétaprogramját illetően. „Az iráni nemzet ellenáll az amerikaiak összeesküvésének” – húzta alá.

Hírdetés

Róháni a teheráni kormány szerdai ülésén felszólította politikustársait, hogy ne használják belpolitikai csatározásokra az atomvitát, és tömörüljenek egységbe az amerikai fenyegetésekkel szemben.

Trump döntése a Nyugattal szemben amúgy is gyanakvó és ellenséges iráni keményvonalasok malmára hajthatja a vizet. Teheráni körökben azt rebesgetik, hogy sokan szívesen látnák a reformer Róháni bukását. A politikus további sorsa szakértők szerint azon múlhat, hogy mit sikerül elérnie az atomalku ügyében a következő időszakban.

A végső győzelem az elnyomott palesztinoké

Az iráni elnök emellett elítélte, hogy Izrael palesztinokat gyilkolt a Gázai övezet határán. „A palesztinok az otthonukért harcolnak” – mondta.

„Mindig is ki fogunk állni az agresszorok és elnyomók ellen, és hiszünk benne, hogy a végső győzelem az elnyomottaké és a palesztinoké” – tette hozzá.

Szerdán több száz iráni diák tüntetett az amerikai nagykövetség egykori épülete előtt, hogy hangot adjon Izraellel és az Egyesült Államokkal szembeni dühének. A tömeg zászlókat égetett és azt kiáltozta, hogy „Halál Amerikára! Halál Izraelre!”.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »