Trump elfogadná a börtönbüntetést, de „nem biztos, hogy a közvélemény belenyugodna”

Donald Trump közölte, hogy számára elfogadható a börtön vagy a házi őrizet kilátása is, miután csütörtökön a New York-i esküdtszék bűnösnek találta üzleti iratok meghamisításának vádjában.

A volt elnök és republikánus elnökjelölt a Fox News hírtelevízióban helyi idő szerint vasárnap sugárzott interjúban úgy fogalmazott, hogy ez a dolgok menete, ugyanakkor megjegyezte, abban nem biztos, hogy a közvélemény elfogadja-e majd az ítéletet, mert – szavai szerint – eljön egy "töréspont".

A politikus az ítélet következményeivel kapcsolatban kijelentette, hogy a választási "siker lesz a bosszú", a bűnpert kezdeményező embereket pedig gonosz és beteg embernek nevezte.

Az amerikai intézményekben való bizalomra vonatkozó kérdésre válaszolva kijelentette, hogy elnökké választása esetén megszüntetné a 2001. szeptember 11-i egyesült államokbeli terrortámadásokról szóló akták minősítését, valamint feloldaná a Kennedy-gyilkosságról szóló, még titkos iratok minősítését, és támogatja az Epstein-akták nyilvánosságát is.

Hírdetés

Nevek említése nélkül hozzátette, hogy két emberre gondol mint lehetséges igazságügyi miniszter, amennyiben megnyeri az elnökválasztást, megjegyezve, hogy az előző elnöksége idején elkövetett hibákat nem akarja megismételni, amikor a posztra jelölteket keres.

A Trump-perben hozott elmarasztaló esküdtszéki döntésre vasárnap reagált a Kongresszus alsóházának republikánus elnöke, aki szintén a Fox News televízióban azt mondta, hogy a képviselőházi republikánusok minden rendelkezésükre álló eszközt felhasználnak majd, hogy visszavágjanak a szavai szerint korrupt ügyészeknek. Mike Johnson a Kongresszus felügyelő szerepkörét említette eszközként, hangsúlyozva, hogy minden tekintetben a törvény keretein belül, a jogállami normákat figyelembe véve járnak majd el.

A New York-i belvárosi bíróság esküdtszéke csütörtökön mind a 34 vádpontban bűnösnek találta Donald Trumpot, aki ellen Manhattan demokrata párti kerületi ügyésze emelt vádat hallgatási pénzek kifizetéséhez kapcsolódó üzleti iratok meghamisítása miatt. A bíró a büntetés mértékének kihirdetését július 11-re tűzte ki, ami négy nappal előzi meg a Republikánus Párt elnökjelölő konvencióját, amelyen véglegesítik a párt elnökjelöltjét a novemberi választásra. Donald Trump többször hangoztatta, hogy a vádat politikai üldözésnek, a választásokba való beavatkozásnak nevezte, a bírót pedig súlyosan elfogultnak.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »