Trump: egy nemzet határok nélkül nem nemzet

Donald Trump amerikai elnök aláírta azt a két rendeletet, amely a bevándorlásról és az amerikai határok védelméről – köztük a Mexikóval közös, déli határon építendő falról – rendelkezik.

A hivatalába múlt pénteken beiktatott Donald Trump a belbiztonsági minisztérium épületében írta alá a két elnöki rendeletet.

Az egyik az illegális bevándorlás megfékezéséről szól és a szövetségi támogatás megvonását helyezi kilátásba olyan – többnyire demokrata politikusok irányította – szövetségi államok és városok számára, ahol menedéket nyújtanak az illegális bevándorlóknak. A másik elnöki rendelet az amerikai határok megerősített védelméről szól, s ezen belül a mintegy 3200 kilométeres amerikai-mexikói határon megépítendő falról.

A rendeletek aláírása után az elnök rövid beszédet tartott a minisztériumban, oldalán John Kelly, már kinevezett belbiztonsági miniszterrel.

Trump, miután leszögezte, hogy „visszaállítjuk a rendet és a törvényességet” az országban, hangsúlyozta, hogy „egy nemzet határok nélkül nem nemzet”, ezért az Egyesült Államok mától kezdve visszaveszi az ellenőrzést határai felett. „Ezzel életeket mentünk a határ mindkét oldalán” – tette hozzá.

Hírdetés

Leszögezte, hogy a belbiztonsági minisztérium munkatársai túl hosszú ideig nem tehették rendesen a dolgukat, de mostantól minden megváltozik. Kritikusnak nevezte a helyzetet az Egyesült Államok déli határainál, s kilátásba helyezte, hogy Mexikóval és a mexikói elnökkel együttműködve rendezi ezt a helyzetet.

„Egy stabil és gazdaságilag erős Mexikó jó az Egyesült Államoknak is, és mi ezt akarjuk”- szögezte le, s azt mondta, hogy várja a találkozást a mexikói elnökkel. Tarthatatlannak nevezte, hogy drogkartellek, bűnöző bandák, fegyverkereskedők lépnek át illegálisan a déli határon, s azt ígérte, ezt is megvitatja majd Enrique Pena Nieto mexikói elnökkel.

Az elnök bejelentette, hogy a belbiztonsági minisztérium és a Fehér Ház azonnal megindítja a fal megépítését, s azon meggyőződésének adott hangot, hogy a fal nemcsak a Mexikó, hanem a közép-amerikai térség egésze felől érkező bevándorló-áradatot megállítja majd.

Kiemelte, hogy mostantól vége a „csípd el és engedd el” politika néven ismert gyakorlatnak, amikor az illegális bevándorlókat ugyan elfogták, de azonnal szabadon is bocsátották, figyelmeztetve őket, hogy jelentkezzenek a bevándorlási hivatalnál. Trump bejelentette, hogy ötezer fővel növelik a határőrizeti tisztek létszámát, és a belbiztonsági minisztériumban külön főosztályt hoznak létre az illegális bevándorlók áldozatainak a családtagjai megsegítésére. Trump név szerint említett eseteket, amikor Mexikóból érkező bűnözők végeztek békés amerikai polgárokkal. „Tudnotok kell: hallunk titeket, látunk titeket, és mostantól nem feledkezünk meg rólatok” – fogalmazott.

Amerikai sajtóértesülések szerint Trump a következő napokban további rendeleteket ír alá, amelyekkel szűkíteni kívánja a legális menekültek befogadásának lehetőségeit, és lassítaná a menekültstátusz megadásának folyamatát is. Egyes sajtóhírek szerint néhány muszlim többségű országból – így például Szíriából, Irakból, Líbiából, Szudánból – átmeneti ideig felfüggesztenék a beutazási engedélyek kiadását, míg kivételt tesznek majd azokkal a keresztényekkel, akik muszlim többségű országokból menekülnek.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »