Trump „csodálatos” levelet kapott Észak-Koreából

Trump „csodálatos” levelet kapott Észak-Koreából

Az elnök nem közölt részleteket, csupán annyit mondott újságíróknak: „valóban nagyon jó viszonyt alakítottunk ki, és valószínűleg lesz egy újabb találkozónk is”.

Trump kedden egy rövid Twitter-bejegyzésben arról írt, hogy szívesen találkozik újból Kim Dzsong Unnal, aki szerinte felismerte, hogy Észak-Korea előtt csodálatos gazdasági lehetőségek nyílnak.

Hírdetés

Az észak-koreai elnökkel júniusban Szingapúrban tartott és történelminek mondott csúcstalálkozója óta Donald Trump többször is felhívta a figyelmet arra, hogy Észak-Korea számára óriási lehetőségek nyílnának meg gazdasága fejlesztésére, ha felhagyna az atomfegyver-programjával, végrehajtaná országa atomfegyver-mentesítését és ezzel megszabadulna a gazdaságát bénító nemzetközi szankcióktól is.

Újévi televíziós üzenetében Kim Dzson kijelentette: kész az újabb csúcstalálkozóra Donald Trumppal, sőt, hozzátette, hogy az atomfegyver-mentesítés folyamatával is gyorsabban haladhatnának, ha az Egyesült Államok megtenné a megfelelő válaszlépéseket. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogyha Washington rosszul méri fel az észak-koreai nép türelmét, akkor Phenjannak “nem lesz más választása, mint új utat keresni a szuverenitás védelmében”.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »