Trump benyalt a zsidóknak

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön közölte a zsidó vezetőkkel, hogy az Egyesült Államok nem ad támogatást a palesztinoknak, amíg nem jutnak megállapodásra Izraellel. Az iráni vezetésről is beszélt, mely szerinte elveszítette befolyását, mióta az Egyesült Államok kilépett a 2015-ös nukleáris megállapodásból, és most a túlélésért küzd. A megállapodás felmondásával az elnök úgy véli, nagyszerű dolgot tett Izrael szempontjából.

A zsidó ünnep Ros Hásáná előtti konferencia híváson Trump a több tucat amerikai zsidó vezetőnek megjegyezte, hogy nemrégiben csökkentette a palesztinok számára nyújtott amerikai támogatást – a kormány az elmúlt két hétben bejelentette, hogy több mint 200 millió dollárral csökkenti a palesztin kormány támogatását és közel 300 millió dollárral megvágja az ENSZ palesztin menekülteket segélyező ügynökségének korábban betervezett finanszírozását, és már nem kívánja tovább támogatni a szervezetet.

Trump hangsúlyozta, az Egyesült Államok folytatni fogja a támogatás folyósítását, de csak akkor, ha a palesztinok megállapodást kötöttek Izraellel.

“Amit elmondok Önöknek az az, hogy leállítottam a palesztinoknak és a palesztin vezetőknek fizetett hatalmas mennyiségű pénzeket. Az Egyesült Államok óriási pénzeket fizetett nekik. Én pedig azt mondom: ‘Megkapod a pénzt, de nem fizetünk addig, amíg nem jutsz megállapodásra. Ha nincs megállapodás, nem fizetünk” – mondta Trump a zsidó vezetőknek.

Az amerikai elnök kifejezte meggyőződését az izraeli-palesztin megállapodás létrejötte iránt.

Hírdetés

Trump azt is elmondta, hogy eltávolította az első akadályt, Jeruzsálemet azzal, hogy decemberben elismerte Izrael fővárosaként, és májusban átköltöztette a városba a nagykövetséget. A jövőben Izraelnek is tennie kell valamit a palesztinokért, bár nem részletezte, mire gondol.

Iránnal kapcsolatban Trump azt mondta, amikor hivatalba lépett az volt a kérdés, Irán mikor veszi át a Közel-Keletet, valószínűleg Izraelt is beleértve. Mostanra azonban elveszítették befolyásukat és a túlélésért küzdenek, és mióta felmondta a 2015-ös nukleáris megállapodást az izraeliek nagyobb biztonságban érezhetik magukat.

A konferencia hívás elején, melyet veje, Jared Kushner rendezett, Trump beszélt a zsidó néphez fűződő kapcsolatairól is:

“Személyes kapcsolat is fűz a zsidósághoz. Nagyon büszke apja vagyok egy zsidó lánynak, Ivankának és szintén nagyon büszke vagyok a vejemre – ezt nagyon hangosan mondom ki – Jaredre, és számos zsidó unokámra, nevezetesen három gyönyörű zsidó unokámra, akiket szeretek.”

Forrás: The Times of Israel; ujkeletonline


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »