Trump azt állítja, hogy kedden letartóztatják

Trump azt állítja, hogy kedden letartóztatják

Donald Trump volt amerikai elnök szombaton azt közölte a Truth Social nevű közösségi médiaoldalon, hogy tudomására jutott, hogy jövő hét kedden letartóztatják.

Trump azt írta, hogy a manhattani ügyészségről származó, "illegálisan kiszivárgott információk" arra utalnak, hogy "az utcahosszal vezető republikánus jelöltet és az Egyesült Államok korábbi elnökét a jövő hét keddjén letartóztatják". Trump azt nem közölte, milyen vádak alapján intézkednének ellene, csak arra utalt, hogy "semmiféle bűncselekményt nem tudnak rábizonyítani", és "korrupt és erősen átpolitizált" hivatalnak nevezte a manhattani kerületi ügyészséget. A volt elnök egyúttal felszólította támogatóit, hogy tiltakozzanak.

Az érintett ügyészség szóvivője egyelőre nem reagált az újságírói megkeresésekre.

Alvin Bragg manhattani kerületi ügyész az év elején bizonyítékokat kezdett bemutatni annak a vádesküdtszéknek, amely annak kapcsán vizsgálódik, hogy Michael Cohen, Trump korábbi ügyvédje 130 ezer dollárt fizetett Stormy Daniels pornószínésznőnek a 2016-os elnökválasztási kampány idején. Daniels azt állította, hogy évekkel korábban viszonya volt Donald Trumppal, és a pénzt azért kapta, hogy hallgasson az ügyről.

A zsidó ügyvéd 2018-ban elismerte, hogy a Stormy Danielsnek és egy másik nőnek címzett pénzátutalásokkal megsértette a szövetségi kampányfinanszírozási szabályokat. Azt állította, hogy Trump utasította őt a kifizetésekre.

Hírdetés

Donald Trump tavaly novemberben jelentette be, hogy 2024-ben újra indul az Egyesült Államok elnöki tisztségéért. Egy februári közvélem-énykutatás adatai szerint egyelőre ő a legnépszerűbb a lehetséges republikánus párti elnökjelöltek között a párt szavazói körében.

(MTI nyomán)

A "börtönben" állandóan kóser étel és rabbi áll majd Trump exügyvédje rendelkezésére

A négerek és koszfészkeik – vannak Trumpnak jó meglátásai a zsidó ügyvéd elmondása alapján

Trump volt zsidó ügyvédje beismerte, hogy hazudott a kongresszusnak – de csak azért, mert akkor még lojális volt

Trump: kicsit rázós lett volna kampánypénzből kifizetni a pornóst

Trump nagyon bánhatja már, hogy zsidó ügyvédre bízta a mocskos ügyei intézését

Trump most arra gondolhat, lehet, hogy nem volt a legjobb ötlet egy zsidóra bízni a nőügyek intézését


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »