Donald Trump amerikai elnök csütörtökön kijelentette, hogy az Egyesült Államok és a NATO-szövetségesek „fokozzák a nyomást” az ukrajnai háború befejezése érdekében. Erről a TASR számolt be az AFP hírügynökség jelentése alapján.
„Igen, fokozzuk a nyomást” – mondta Trump újságíróknak a Fehér Ház Ovális Irodájában.
„Együtt fokozzuk. Mindannyian fokozzuk. A NATO nagyszerű volt” – tette hozzá.
Az AFP emlékeztet, hogy Trumpnak a nyomás fokozásáról szóló kijelentései az ukrajnai háború befejezése érdekében azt követően hangzottak el, hogy az orosz elnök, Vlagyimir Putyin megkeresésére tett kísérletei nem eredményeztek fegyverszünetet.
Trump és Putyin augusztus közepén Alaszkán tartott csúcstalálkozója nem hozott áttörést a több mint három és fél éve tartó ukrajnai háború lezárására irányuló erőfeszítésekben, és a Fehér Ház vezetője az elmúlt hetekben egyre kritikusabban nyilatkozik az orosz elnökről – írja a Reuters hírügynökség.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ismételten kijelentette, hogy véleménye szerint Putyin nem érdeklődik valójában a béke iránt, és a Kreml vezetőjét a tárgyalások késleltetésével vádolja.
Teraz.sk
Nyitókép forrása: AP Photo/Alex Brandon
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


