Trump: a tűzszünet továbbra is érvényben van Gázában Mészáros Richárd2025. 10. 20., h – 08:08
A tűzszünet továbbra is érvényben van a főként palesztinok lakta Gázai övezetben – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök helyi idő szerint vasárnap.
„Igen, érvényben van” – mondta Trump újságíróknak az elnöki repülőgépen.
Az izraeli hadsereg előző napi közlése szerint a Hamász palesztin iszlamista szervezet fegyveresei Rafahnál többször is megtámadták az izraeli erőket, és ezzel súlyosan megsértették a két fél között egy héttel ezelőtt kihirdetett tűzszüneti megállapodást, amelynek kidolgozásában az amerikai kormányzatnak főszerepe volt. Válaszul a hadsereg légicsapásokat mért a szélsőségesekre, de este bejelentette, hogy továbbra is betartja a megállapodást.
Ez volt az első nagyobb mértékű erőszak a fegyverszünet október 10-i hatálybalépése óta.
Donald Trump a Hamász műveleteiről úgy nyilatkozott, hogy a helyzet „elég zavaros volt”. Hozzátette: „úgy véljük, hogy a vezetők valószínűleg nem vettek részt benne.”
A Hamász vasárnap közleményt adott ki, amely szerint „nincs tudomása” semmilyen rafahi összecsapásról, és továbbra is elkötelezett a tűzszüneti megállapodás betartása mellett a Gázai övezet teljes területén.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


