Trump a jogi csaták folytatását ígéri, Bidenék kivezettetnék a Fehér Házból

Trump a jogi csaták folytatását ígéri, Bidenék kivezettetnék a Fehér Házból

Donald Trump amerikai elnök teljes átláthatóságot követelt és a jogi csaták folytatását ígérte abban a közleményben, amelyet helyi idő szerint péntek délután adott ki aláírásával a Fehér Ház.

Az elnök úgy fogalmazott: "hisszük, hogy az amerikai nép megérdemli a szavazatszámlálás és a szavazatok igazolási folyamatának teljes átláthatóságát, és ez immár nem egyetlen választásról szól. Ez az egész választási folyamatunkról szól".

Közleményében Donald Trump emlékeztetett arra: ő és a Republikánus Párt már korábban is azt az álláspontot képviselte, hogy valamennyi jogszerűen beérkezett szavazatot meg kell számolni és valamennyi jogszerűtlen (érvénytelen) szavazatot ki kell hagyni a számolásból. "Ennek ellenére a demokraták részéről minden alkalommal ezzel az alapvető elvvel szembeni ellenállással találkoztam" – írta.

Trump azt ígérte, hogy minden lehetséges jogi eszközt igénybe vesz annak érdekében, hogy "az amerikai népnek bizalma lehessen a kormányunkban".

Hírdetés

"Soha nem adom fel a küzdelmet értetek és a nemzetért" – zárta a közleményt az Egyesült Államok 45. elnöke.

Még a Fehér Ház közelménynek kiadása előtt Mitt Romney, Utah állam republikánus szenátora, a 2012-es elnökválasztás republikánus elnökjelöltje a Twitteren bírálta Trumpot. Mint írta: az elnöknek joga van a szavazatok újraszámlálását kérni és felszólamlani a feltételezett szabálytalanságok miatt, ha megvan rá a bizonyítéka, de "nincs igaza akkor, amikor azt mondja, hogy a választást elcsalták és ellopták".

Georgiában – még a Fehér Ház közleményének kiadása előtt – bejelentették az illetékesek, hogy a szoros verseny miatt újraszámlálják a voksokat. Péntek délutáni sajtókonferenciáján Brad Raffensperger georgiai államtitkár közölte: a Donald Trump és Joe Biden demokrata párti elnökjelöltre leadott szavazatok közötti különbség túl csekély, ezért mindenképpen újraszámlálás lesz. "A tét nagy" – tette hozzá. A hagyományosan republikánusokra szavazó délkeleti Georgiában a levélszavazatok számlálásakor megváltozott a helyzet, és Biden 1500 szavazatos előnyre tett szert.

Közben Joe Biden szóvivője, Andrew Bates azzal fenyegette meg Donald Trumpot, hogy amennyiben nem fogja elismerni a vereséget, akkor kivezettetik a Fehér Házból. "Az amerikai hatóságok teljes mértékben képesek rá, hogy kitoloncolják a betolakodókat a Fehér Házból" – jelentette ki a szóvivő.

A Biden-kampánytörzs bejelentette, hogy pénteken, az esti órákban beszédet mond Joe Biden, majd később az alelnökjelöltje, Kamala Harris is.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »